Közélet

Református iskoláztatás Miskolcon és Felső-Magyarországon

2010-10-16 15:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Tudományos konferenciát rendezett a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon közössége, a református iskoláztatás Felső-magyarországi történetének meghatározó fordulatairól, különös tekintettel Miskolcra.

abram.jpgAz intézmény egész éves programsorozattal emlékezik megalapításának 450. évfordulójára. Az ünnepi, hálaadó év előrendezvénye a református középiskolák XV. találkozója volt, július 7-10-ig, s ezt követte a Budai József emlékoszlop elhelyezése. Az ünnepi hálaadó tanévnyitó istentiszteletet augusztus 29-én tartották, a Kossuth utcai református templomban, az ünnepi rendezvénysorozatban szerepel kiállítás, hangverseny, és konferencia is.

A szombati tudományos konferencia résztvevői a református oktatás történetéről és ezen belül a miskolci iskola fejlődéséről halhattak előadásokat. A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon jogelődjét 1560-ban alapították a miskolci reformátusok, amikor egy működő általános iskolát fejlesztettek "nagyobb műveltséget közvetítő scholává" - azaz gimnáziummá. A XVII. század elejétől vannak adatok az iskola anyagi fenntartásáról, a diákok tandíjáról, az iskolai törvényekről, szabályzatról. A gimnáziumnak Sárospatak adta az első iskolamestereket, kölcsönözte fegyelmi szabályzatát, tanulmányi rendjét. Már a XVI. század végétől az országrész nagyobb iskolái között tartják számon, olyan tanintézetként, ahol az iskola rektora mellett több tanító és segédtanító működik, s ahol teológusokat, tanítókat is képeznek. Az iskola - akárcsak a város - századokon át szenvedte és állta a történelem viharait. A két világháború között, 1935-ben vette fel Lévay Józsefnek, az iskola volt tanárának, a jeles költőnek, Arany János barátjának a nevét.

reformis.jpg

1948 júliusában törvénycikk rendelkezett a felekezeti iskolák államosításáról - az intézmény ezt követően még két évig viselte a Lévay nevet, állami gimnáziumként. Ezt követően Mikszáth Kálmánra változtatták a nevét, de ezt is csak ideiglenesen. 1953-ban a helyi hatóságok kilakoltatták addigi épületéből, s a két miskolci fiúgimnáziumot a volt Kir. Kat. Fráter György - akkor már Földes Ferenc Gimnázium - épülettömbjébe vonták össze. Az öregdiákok szívében azonban élt az iskola emléke, s 1980-ban két társadalmi szerevezet is alakult a "Lévay"-s, illetve a miskolci gimnáziumi hagyományok ápolására: a Lévay József Közművelődési Kör, és a Miskolci Ősi Gimnáziumok volt Növendékeinek Egyesülete ma is tevékenykedik. A gimnázium újraindítására 45 év szünet után, 1993-ban nyílt lehetőség. Az 1993/94.-es tanévet két négyosztályos, gimnáziumi első osztály kezdte. Az első év négy főállású pedagógussal indult, munkájukat 11 óraadó segítette.

levay.jpg

Az egyháztörténészek közreműködésével zajló, történelmi áttekintés után az intézmény diákjai számoltak be Lévay József Református Gimnázium jelenéről. Az intézménynek ma 21 osztályban 710 tanulója van, a diákotthonban 230-an kapnak elhelyezést. A tanulók 40 százaléka miskolci, 35 százaléka bejáró, 25 százaléka kollégista. A tanulók 120-nál több településről érkeznek. A nevelőtestület 64 fős, közülük 11-en végeznek nevelőtanári feladatokat. A nem pedagógus munkatársak száma 37.

levayt1.jpg

Az ünnepi év jelmondata: "Református oktatás - 450 éve Miskolc város szívében. Fő rendezvénye a jubileumi gálaműsor lesz 2011. február 26-án, a Nemzeti Színházban.  


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2018-11-17 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!