Közélet

Virágzó miskolci diáksportélet

2010-10-07 18:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE diaksportdijazottak1.jpg

Ma tartotta a Művészetek Házában a Miskolc Városi Diáksport Szövetség a megyeszékhely diákbajnokságának ünnepélyes eredményhirdetését, ahol a tanintézmények mellett az országos bajnokságot nyert diákokat is jutalmazták.

Az ünnepségen megjelent diákokat, testnevelő tanárokat és intézményvezetőket Fedor Vilmos ügyvezető alpolgármester köszöntötte, majd Lódi Gábor, a Miskolc Városi Diáksport Szövetség elnöke szólt a megjelentekhez. A szövetség vezetője elmondta, rendhagyó éven vannak túl, hiszen a 2009/2010-es tanév első felében még bizottság égisze alatt versenyeztek a tanulók. Lódi Gábor kiemelte, a legfontosabb céljuk közt szerepel minél több gyerek bevonása a sportba, a versenyek korszerűsítése és a fennálló források hatékony felhasználása. Az elnök szerint a miskolci diáksportélet virágzik, 25 versenyszámban 12000 nebuló mérettette meg magát, és kétszáz feletti megyei bajnoki címet szereztek a városnak az itteni diákok. Idén 11 millió forintot osztanak szét teljesítményarányosan az iskolák között. Az általános iskolák versenyében ez évben a Szabó Lőrinc Általános Iskola, míg a középiskolák vetélkedésében a Diósgyőri Gimnázium bizonyult a legeredményesebbnek. Az ünnepélyes díjkiosztó végén – a kitüntetések között a Zrínyi Ilona Gimnázium drámatagozatos nebulói szórakoztatták a közönséget – az országos bajnoki címet szerző diáksportolókat jutalmazták.

diaksportdijazottak2.jpg

2009/2010-es tanév Miskolc Városi Diákbajnokság pontversenyének végeredménye:
Általános iskolák:

1. Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola 9638 pont
2. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium 6390 pont
3. Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 5216 pont

Középiskolák:
1. Diósgyőri Gimnázium 11573 pont
2. Herman Ottó Gimnázium 7201 pont
3. Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola 6075 pont

diaksportdijazottak3.jpg

Diákolimpiai és szakszövetségi bajnokok:
- Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium fiú csapat, III-IV. korcsoport atlétika ügyességi csapatbajnokság: Fedor Lukács, Dudás Gergely, Zelena Zalán, Béri János, Papp Gergely, edző: Virosztekné Szakál Ildikó.
- Pál Robin, Avasi Gimnázium, atlétika IV. korcsoport 110 gát és magasugrás, testnevelő tanár: László István, edző: Tigyi József.
- Fazekas-Istvánffy Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény grundbirkózó fiú csapat: Kalocsai Dániel, Varga Márton, Lövei Márk, Donga Dániel, Molnár Gábor, Bodnár Gergely, Komjáti Kornél, Csatlóczki István, Lovas Levente, Czipa András, Joó Márton, Orosz Gábor, edző: Gecsei László.
- Oláh Marcell, Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola, I. korcsoport sportmászás, testnevelő tanár: Kolumbáné Molnár Anna, edző: Bodrogi Zoltán.
- Rónyai Péter, Könyves Kálmán Általános Iskola, II. korcsoport, sportmászás, testnevelő tanár: Kiss Róbert, edző: Bodrogi Zoltán.
- Papp Levente, Bársony János Általános Iskola, I. korcsoport, sakk, testnevelő tanár: Kiss Zoltán, edző: Mészáros Gyula.
- Turi Szilvia, Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola, V. korcsoport, úszás B kategória, testnevelő tanár: Pálffy Anikó, edző: Kollár Zoltán.
- Várady Gábor, Kazinczy Ferenc Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola, III-IV. korcsoport, darts, edző: Afonyi Lászlóné.
- Gyorskorcsolya IV. korcsoport fiú váltó: Varga Dániel (Avasi), Havasi Dávid és Bajusz Tamás (Szilágyi Dezső Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola), Godó Dániel (Diósgyőri), edző: Bíró Ignác.
- Judo: diák A 30 kg, Feczkó Botond (Fényi), diák B 29 kg, Maksa Csaba (Kazinczy), ifjúsági 48 kg, Gercsák Szabina (Avastetői Általános Iskola), edző: Flórusz János.
- Judo: diák A 66 kg, Vinnai Zoltán (Petőfi Általános Iskola), diák C 33 kg, Kriza Áron (Szent Imre Katolikus Általános Iskola), diák C 42 kg, Szilágyi Marcell (Bársony), diák C 45 kg, Salétros Boldizsár (II. Rákóczi Ferenc Általános és Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Iskola), edző: Gecsei László.
- Szolnoki Karina, Fazekas, III. korcsoport, triatlon, edző: Szűcs Ibolya.
- Gáti Péter, Könyves, mountain bike, edző: Gáti Attila.
- Nagy Kinga, Diósgyőri-Református, III. korcsoport, párbajtőr-vívás; IV. korcsoport, párbajtőr-vívás, Avasi gimnázium csapat: Arday Gréta, Szaniszló Réka, Fügedi Anna, Fridvalszki Sára, edző: Patócs Béla.
- Ritó László, Berzeviczy Gergely Szakközépiskola, V. korcsoport, hosszútávú gyorskorcsolya, edző: Bíró Ignác.
- Köteles Vivien, Berzeviczy, ifjúsági 57 kg, judo, edző: Flórusz János.
- Kajak-kenu: VI. korcsoport, C-1 2000 m – Bodonyi András (Herman Ottó Gimnázium), serdülő C-4 1000 m csapat: Bodonyi András, Daróczi Dániel (Kós Károly Építőipari Szakközépiskola), Gál Attila (Fáy), Szakmáry Olivér (Diósgyőri), edző: Slisz Béla.

Fotók ITT!

Soós P.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!