Sport

Judo csapat Eb Miskolcon

2008-02-20 18:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE judoeb.jpg

Ha egyszer egy bolt beindul! Ez is lehetne a mottója annak, hogy Miskolc egyre-másra rendezi a rangos nemzetközi tornákat, versenyeket, viadalokat. A legújabb hír: eldőlt, hogy 2009-ben a borsodi megyeszékhely ad otthont a felnőtt judo csapat Európa-bajnokság küzdelmeinek.

Minderről a héten megtartott sajtótájékoztatón értesülhettünk. A Városházán lebonyolított eseményen dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke jelentette be az örömteli hírt, amely szerint egy korábbi megállapodás alapján Miskolc lesz a házigazdája az olimpiát követő esztendő egyik legrangosabb judós viadalának. A szövetség első embere leszögezte: elsősorban azok a fiatalok bizonyíthatnak a versenyen, akik az ötkarikás játékok után törnek előtérbe.
– Bízom abban, hogy Miskolc legalább olyan házigazdája lesz az Európa-bajnokságnak, mint volt 2005-ben Debrecen. Soha nem lehet elfelejteni, hogy a Főnix-csarnokban ötezer ember drukkolt a mieinknek, s nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy a férfiak megszerezzék az elsőséget. A második hely azonban önmagáért beszélt, miként a hölgyek harmadik helyezése miatt sem kellett szégyenkeznünk – tette hozzá az elmondottakhoz az elnök.
Dr. Tóth László azt nyomatékosan húzta alá, hogy Miskolc évek óta az egyik meghatározó bázisa a magyar judónak. A város több esetben bizonyított, hiszen remek versenyeknek adott otthont, legutóbb 2006-ban, az ifjúsági Európa-bajnokság zökkenőmentes lebonyolításával.
A 2009-es csapat Európa-bajnokságnak egyelőre még nincs fix időpontja. Ez abból adódik, hogy a nemzetközi szövetségben át akarják alakítani a versenyrendszert. A tervek szerint az ősszel kerül majd sor a viadalra. Azt is megtudtuk, hogy a legjobb nemzeti együttesek lesznek résztvevői az Eb-nek. Az egyéniben világversenyeken jól szereplő nemzetek csapatait hívják meg a csapat Európa-bajnokságra. A súlycsoportok száma, és a rendezési forma egyelőre még nyitott kérdésnek számít. A tájékoztatóról elkésett Daniel Lascau, az Európai Judo Szövetség sportigazgatója, így Illyés Miklós, az MVSC elnöke, a magyar szövetség alelnöke adott információt jövetelének céljáról. Megtudtuk, hogy a német sportvezető megtekintette a helyszínt, az infrastrukturális feltételeket, valamint a szóba jöhető szálláshelyeket.

D. L.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!