Sport

Magosi Angliába szerződött

2008-02-15 17:05

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE magosi.jpg

Fél évvel ezelőtt Magosi Norbert nevétől volt hangos a hazai sportsajtó. Akkor azért kapta szárnyra a hírnév, mert egy külföldi versenyt akart előnyben részesíteni a hazai országos bajnoki futammal. Most ismét hallani lehet a miskolci salakmotorosról: aláírt az angol Premier Ligában szereplő Berwick Bandits-hoz.

Peter Waite menedzser szerint jó vásárt csináltak, ugyanis Magosi már jó néhány európai helyszínen bizonyított, és néhány esetben szerephez jutott az angol Peterborough együttesében is. A Banditák nem titkolt szándéka egyébként az, hogy a csapatot tapasztalt versenyzők erősítsék. A promóter szerint Magosi könnyen alkalmazkodik majd az angol viszonylatban is meglehetősen nagynak számító pályához.
Érdeklődésünkre a miskolci fiú elmondta, hogy a szigetországi város kétezer kilométerre van Miskolctól. Az angolok 42 mérkőzésen számítanak rá, ez a rájátszással akár még gyarapodhat is. A klub nyitó bankettjét február 28-án tartják, ahová ő is elmegy, márciusban már rajtol a pontvadászat.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2009-04-18 20:23

    nanena

    Végre valami jó hír. Örülnék, ha a Sió menti táj tényleg egy kis virágzó oázis lenne ebben a nagy magyar sivatagban.

Miskolc TV mai műsora

2023-01-30 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!