Közélet

Hullik a vakolat az egykori MIHŐ székházról – a tulajdonos hallgat

2010-08-05 13:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Vakolat hullott le múlt héten a sétálóutca közelében, egy Szemere utcai épületről. Az akkori közvetlen balesetveszélyt azóta már elhárították, ám mivel az érintett lakóház továbbra is nagyon rossz állapotban van, az eset bármikor megismétlődhet.

A szóban forgó épületben – vagyis épületekben, hiszen a Szemere utca 15-17. házakról van szó – annak idején a Miskolci Hőszolgáltató Kft.-nek (MIHŐ) volt a székhelye. Mátrai Lajosné, a cég gazdasági és fejlesztési igazgatóhelyettese elmondta: a cég még annak elődjétől a BORSODTÁVHŐ-től örökölte meg a székhelyet, azonban az sosem volt a MIHŐ tulajdonában, csupán a MIK Zrt.-től bérelte. 2004-ben, elkészült a hőszolgáltató Gagarin utcai irodaháza, és véglegesen kiköltözött a Szemere utcai épületekből. – Ha a városban járok, sokszor látom egykori munkahelyemet, és mindig nagyon szomorú vagyok, mert valamikor nagyon szép épületek lehettek, de már kiköltözésünkkor is borzasztó állapotban volt mindkettő, és mára ahhoz képest is szemmel láthatóan sokat romlott állaguk – tette hozzá az igazgatóhelyettes.

regimihoepulet2.jpg

A két épületet időközben értékesítette a MIK Zrt., azóta az alapvető állagmegóvási munkákat sem végzik el rajtuk. – Felszólítottuk a tulajdonost a vakolatomlást követően, hogy tegyen eleget a jogszabályban előírt kötelességeinek, azaz vizsgálja át az épületet, és szüntesse meg a balesetveszélyt – ezt már Balázs Barnabás, az Építési és környezetvédelmi Osztály, építésigazgatási csoportvezetője mondja. Ha a levélben megjelölt időpontig sem végzi el a bontást, úgy ismételten felszólítják, ám az abban rögzített határidőt követően az önkormányzat is elvégeztetheti a munkát, melyet aztán kiszámláz a tulajdonos részére. – Mi sajnos nem ismerjük a másik oldal hozzáállását, egyelőre nem reagált a felszólításra – tette hozzá a csoportvezető.

Szerettük volna megkérdezni az üggyel kapcsolatosan T. Attilát, aki információnk szerint az érintett épületek tulajdonosa, ám megkeresésünket, más, szoros határidős ügyeire hivatkozva elutasította.

Tajthy Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!