VB 2014

Uruguay büntetőkkel jutott az elődöntőbe

2010-07-02 23:27

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Uruguay drámai mérkőzésen, tizenegyesekkel győzte le Ghánát a Dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében.

Az első félidőben jobbára Uruguay támadott, több veszélyes akciót is vezettek Forlánék. Sőt egy alkalommal csak a ghánai kapus, Kingson reflexein múlt, hogy az afrikai csapat hálója érintetlen maradt. Gyanék ugyan próbálkoztak kontrákkal, de a félidő végéig nem sikerült érdemben eljutniuk a dél-amerikai kapuig: a 46. percben viszont Sulley Muntari gondolt egyet, és harmincról kapura küldte a Jabulanit, amely az elvetődő Muslera keze mellett a bal alsó sarokba vágódott.

A második félidő kezdete után nem sokat szomorkodtak az "uruk", Forlán a tizenhatos vonaláról a léc alá bombázott szabadrúgásból, így egalizáltak a kékek. Ebben a játékrészben többnyire a küzdelem dominált, emellett Kingson több bravúrt is bemutatott, de egyik csapat sem szerezte meg a továbbjutást érő gólt. Így jöhetett a kétszer 15 perc hosszabbítás, ahol továbbra is inkább a csapatkapitányukat vesztett uruk (Lugano még az első félidőben sérült meg, a helyére lépő Scotti kifogástalanul pótolta) kezdeményeztek, de a ghánai ellenakciókban is benne volt a veszély. A hosszabbítás utolsó utáni percében aztán már a tizenegyesek előtt bekövetkezett a dráma: az uruguayi kapu előtt alakult ki kavarodás, melynek végén Suárez védett kézzel a gólvonalon. Mivel az Ajax játékosa nem kapus, járt a jogos büntető és kiállítás, ám Asamoah Gyan a felsőlécre lőtte a meccslabdát, így következett a tizenegyes-párbaj. Az idegek harcát a kétszeres vb-győztes amerikaiak bírták jobban, így megérdemelten jutottak a négy közé, ahol a hollandok várnak rájuk.

Uruguay - Ghána 1-1 (0-1,1-1,1-1) Tizenegyesekkel: 4-2
Gól: Forlán, illetve Muntari
Tizenegyesek:
Belőtte: Forlán, Victorino, Scotti, Abreu, illetve Gyan, Appiah
Kihagyta: Pereira, John Mensah, Adiyiah


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!