Oktatás

Miért a Miskolci Egyetem?

2008-01-16 18:06

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE egyetemr.jpg

A Miskolci Egyetem nyolc karának és egy intézetének teljes képzési palettáját megismerhetik az érdeklődő középiskolások, tanáraik és szüleik január 18-19-én, a budapesti SYMA Sport- és Rendezvényközpont „A” csarnokában tartandó Educatio 2008 Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon.

A kétnapos kiállításon délelőtt 10 és délután 5 óra között a Miskolci Egyetem több mint hatvan szakáról kaphatnak részletes tájékoztatást az intézmény standjánál érdeklődők. Választ kaphatnak minden, a képzésekkel kapcsolatos kérdésre, legyen szó akár az országban egyedül itt elérhető lehetőségekről, akár az intézmény kuriózumairól, különlegességeiről.
S hogy miért a Miskolci Egyetem? – fontos kérdés ez, melyre ugyancsak válasz kapható a színpadon, 19-én, szombaton délelőtt 11.30 és 12 óra között tartandó egyetemi showműsorból. Aki ezúttal az érdeklődők helyett kérdez az országban páratlan campus sokszínű képzési palettájáról, egyedi múltjáról és kutatóegyetemi imázsáról: Rózsa Péter, az intézmény volt hallgatója, a Magyar Televízió munkatársa. Akik válaszolnak: Prof. Dr. Patkó Gyula rektor, Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes, valamint Bőhm Szilvia, egy nem mindennapi szakterület doktorandusza.
E műsor keretében sorsolják ki a középiskolásoknak korábban hirdetett játék nyerteseit, akik értékes egyetemi ajándékokkal lehetnek gazdagabbak.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!