Belföld

Újra Orbán a Fidesz elnöke

2007-05-21 12:24

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Újra Orbán Viktort választották a Fidesz elnökévé a hétvégén, a párt tisztújító kongresszusán. Az elnöki posztért egyedüliként indult Orbánra 1608 támogató szavazat érkezett, 39-en voksoltak ellene, 9 szavazat pedig érvénytelen volt, míg 58-an elfelejtették bedobni az urnába a felvett szavazólapot. A párt alelnökeivé választották Pelczné Gál Ildikót 1394, Pokorni Zoltánt 1509, Kósa Lajost 1534 szavazattal, Varga Mihályt pedig 1608 szavazattal.

"Nyíltan megvallom, örömmel, meghatottan és büszkén fogadom a rám ruházott terhet" - mondta az eredmény bejelentése után az újraválasztott pártelnök. Orbán szerint a Fidesz Magyarország utolsó reményét testesíti meg, mert "csak mi menthetjük meg a magyarok léket kapott álmát az elsüllyedéstől". Orbán egyórás beszédében visszatérő szimbólumként emlegette a zászlót, amely szerinte jelenleg üres, így nem lehet mögé felsorakozni. Azt mondta, ismét olyan jelszót kell írni a zászlóra, amely az egész nemzet számára cél lehet.
Orbán azt hangsúlyozta, hogy pártja nem ellensége a szabad piacnak, de a monopóliumok és kiváltságok helyett valódi versenyt akar. Megismételte korábbi kijelentését, mely szerint kormányra kerülve megteremtenék a teljes foglalkoztatottságot. Azt mondta, Magyarországon a növekvő munkanélküliség a béreket is lefelé húzza, de a Fidesz a járulékok csökkentésével és képzési programokkal megfordítaná ezt a folyamatot. A jobboldal is új korszak előtt áll - mondta a pártelnök. Úgy vélte, az erős Magyarország érdekében a jobboldalnak is erősnek kell lennie. "Egy elvesztett választás után nem összeesünk, hanem megnyerünk egy másikat" - jelentette ki, hozzátéve, hogy szerinte a jobboldalnak egységesnek kell lennie: "Én az egységben hiszek és az egység elnöke leszek" - mondta.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!