VB 2014

Potyagól, csukafejes és ázsiai henger

2010-06-13 09:35

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Szombaton három mérkőzéssel folytatódott a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság. A nap folyamán nem unatkozott, aki a meccsnézést választotta, mindegyik összecsapás tartogatott meglepetéseket.

A nap első mérkőzését Dél-Korea és Görögország játszotta. Előbbi nyolc éve hazai pályán az elődöntőig menetelt (igaz, hathatós bírói támogatással), míg Hellász csapata 2004-ben mindenkit meglepve Európa bajnok lett. A gyors gólok napján Lee Jung Soo szerezte meg az első találatot egy szöglet után, a hatodik percben. Az ázsiaiak végig fegyelmezetten, taktikusan, lendületesen játszva múlták felül görög ellenfelüket, akiknek szinte momentumuk sem volt. A kegyelemdöfést a Manchester Unitedben játszó Park Ji Sung adta meg Otto Rehhagel (a vb legidősebb, 71 éves kapitánya) csapatának: a támadó lefutotta hibázó védőjét, és magabiztosan passzolt a hálóba. A görögöknek a kilátástalan támadójáték és a bizonytalan védekezés kevés lesz a továbbiakban is a továbbjutás kiharcolására, illetve történelmük első világbajnoki góljának megszerzésére.

Nézze meg a gólokat!



Dél-Korea – Görögország 2-0 (1-0)
B csoport, Port Elizabeth, 32 000 néző. Jv.: Hester (új-zélandi).
Dél-Korea: Jung Sung Ryong - Cha Du Ri, Lee Jung Soo, Cho Yong Hyung, Lee Young Pyo - Lee Chung Yong (Kim Jae Sung, 91.), Ki Sung Yueng (Kim Nam Il, 75.), Kim Jung Woo, Park Ji Sung - Park Chu Young (Lee Seung Yeoul, 87.), Yeom Ki Hun.
Görögország: Tszorvasz - Szeitaridisz, Vintra, Papadopulosz, Toroszidisz - Karagunisz (Patszazoglu, 46.), Tsziolisz, Katszuranisz, Szamarasz (Szalpingidisz, 59.) - Hariszteasz (Kapetanosz, 61.), Gekasz.
Gól: Lee Jung Soo (7.), Park Ji Sung (52.)

A második szombati mérkőzésen bemutatkozott Diego Maradona edzőként a világbajnokságon. Kérdések sorozata vár megválaszolásra ezen a világbajnokságon az argentin csapattal kapcsolatban, akik az utolsó pillanatban jutottak ki Dél-Afrikába: Jó döntés volt otthon hagyni a 2010-ben klubszinten mindent megnyerő interes Zanettit és Cambiassot? Ki kerüljön a kezdőbe a Messi-Tévez-Higuaín-Palermo-Milito-Agüero csatárhatosból? Megvan-e a biztos kapus? Mit tud kifőzni Maradona?
Nos, első mérkőzését félgőzzel is megnyerte a dél-amerikai csapat, ugyanakkor az is kiderült, hogy Maradona remek stratéga, és van a tarsolyában egy-két trükk. Ezt bizonyítja a gól és több pontrúgás-kombináció.

Nézze meg Heinze gólját!



Argentína – Nigéria 1-0 (1-0)
B csoport, Johannesburg, Ellis Park, 57 000 néző. Jv.: Stark (német).
Argentína: Romero - Gutierrez, Demichelis, Samuel, Heinze - Messi, Veron (M. Rodriguez, 74.), Tevez, Mascherano, Di Maria - Higuain (D. Milito, 79.).
Nigéria: Enyeama - Odiah, Yobo, Shittu, Taiwo (Uche, 74.) - Obinna (Martins, 52.), Etuhu, Haruna, Kaita, Obasi (Odemwingie, 60.) - Yakubu.
Gól: Heinze (6.)

A várva-várt esti mérkőzés, a nap rangadója a végeredményt tekintve talán csak a laikusok és az elvakult angol drukkerek számára lehet meglepetés, csalódás. Az Egyesült Államok gárdája már a Konföderációs kupán bizonyította, hogy remekül összerakott csapat képzett játékosokkal, akik tudnak egymásért küzdeni. A mérkőzésen a vb eddigi leggyorsabb góljával megszerezte a vezetést a szigetországi alakulat, majd Dempsey lövését védte be Green, így már az első félidőben kialakult a végeredmény. A záró játékrészben kapufát is lőtt az amerikai együttes, de az angolok is többször eljutottak az ellenfél kapujáig. Fabio Capello törheti a fejét, kit állítson a kapuba Algéria ellen.

Nézze meg a találkozó összefoglalóját!



Anglia – Egyesült Államok 1-1 (1-1)
C csoport, Rustenburg, 38 000 néző. Jv.: Simon (brazil).
Anglia: Green - Johnson, King (Carragher, 46.), Terry, Cole - Lennon, Gerrard, Lampard, Milner (Wright-Phillips, 31.) - Rooney, Heskey (Crouch, 79.).
Egyesült Államok: Howard - Cherundolo, DeMerit, Onyewu, Bocanegra - Dempsey, Clark, Bradley, Donovan - Altidore (Holden, 86.), Findley (Buddle, 77.).
Gól: Gerrard (4.), Dempsey (40.)

S.P.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!