Kultúra

Változások a felsőoktatásban

2008-01-09 13:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE egyetemr.jpg

Több változás is életbe lépett a felsőoktatás területén január elsejétől. Módosították a felvételi rendszert, valamint a képzési hozzájárulásról, a hallgatók juttatásairól és az egyes térítésekről szóló szabályozásokat is.

Ebben az évben az eddig megszokott maximális 120 pont helyett 400 pontot gyűjthetnek össze a felsőoktatási intézménybe felvételiző középiskolások a tanulmányi eredmények után és 80 pontot szerezhetnek pluszban, például versenyekért vagy nyelvvizsgáért. Ezentúl központilag határozzák meg azt is, hogy hány első éves, államilag finanszírozott hallgatót vehet fel egy intézmény, ez a szám a miskolci campuson nem változott. Országos viszonylatban nőtt viszont a felsőfokú szakképzésre felvehetők száma.
Az új szabályozás szerint a felsőoktatási intézmények támogatása a tavalyi 214 milliárdról 2010-ig 241 milliárd forintra nő. A Miskolci Egyetemen finanszírozásában előreláthatóan idén nem lesz változás a tavalyi összegekhez képest. Képzési hozzájárulást a 2007. szeptember 1-je után felvett hallgatóknak kell fizetni 2008-tól, az első két szemeszterben nyújtott teljesítményük alapján. Ez többnyire évi 105 ezer forint az alapképzésben, és 150 ezer forint a mesterképzésben, amit vagy egy összegben vagy három részletben lehet fizetni. Az már biztos, hogy minden állami egyetemen és főiskolán kötelező mentességet adni a tandíj megfizetése alól a legjobban teljesítő 15 százaléknak. Erről korábban csak ajánlás volt az intézmények számára. Időközben kiderült, hogy sokan nem tartják be, ezért döntöttek a módosítás mellett.

L. V.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!