Kultúra

Újévi koncertek

2008-01-07 11:23

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE Három újévi koncertet adnak a hagyományokhoz híven az idén is a Miskolci Szimfonikusok. Az első péntek este volt a Miskolci Nemzeti Színházban. A zenekarral számos közismert művész lép színpadra. A népszerű melódiákból összeállított műsort szombaton és vasárnap is játszották.Az első koncert előtt pár órával péntek délután jelentette be az est egyik szólistája, Szolnoki Apollónia, hogy nem tud fellépni a zenekarral az újévi hangversenysorozat idején. A próbákra eljött, de betegsége miatt végül mégsem vállalkozott az éneklésre a fiatal művésznő, aki helyett az est egyik sztárja, Vadász Dániel felesége Fischl Mónika ugrott be. A művészházaspár gyakran énekel hasonló gálákon együtt, Miskolcon erre most először volt példa. Olyan dalokat hoztak repertoárjukból, melyeket az operában vagy az operettszínházban gyakran előadnak.Vadász Dániel, aki a Miskolci Egyetem jogi karán végzett és mint mondja, élete egyik nagy szerepálma, az Anyeginből Lenszkij figurája is a Miskolci Nemzeti Színházhoz köti. A Víg özvegyből Bob herceg belépőjével a miskolci koncerten debütált. Az est másik neves fellépője, Illényi Katica pedig egy olyan újdonságot hozott, melyet Magyarországon csak tőle hallhat a közönség. Pavarottitól irigyelte el a dalt, amely a milánói Scala egyik kis páholyáról szól, és melyhez a művésznőnek Baranyi Ferenc írt magyar szöveget. A hegedűművész egy Edit Piaf-dallal és népszerű hegedűszólókkal is készült.A koncerten közreműködött a Ködmön Formációs Táncegyüttes. Az est házigazdája Kovács Sándor volt, a Miskolci Szimfonikusokat Kovács László vezénylete.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!