Életmód

Jelnyelvi képzésből vizsgáztak

2010-05-28 17:37

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

2010 a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve, ebből az apropóból jelnyelvi tanfolyamot indított civil szervezetek önkéntesei számára a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Esélyegyenlőségi Iroda - Esélyek Háza. Feltétel az aktív önkéntes tevékenység volt.

Az önkéntesek egy rövid bemutatkozó levéllel jelentkezhettek azon szervezet ajánlásával, ahol tevékenységüket folytatták. A képzés helyszínéül a KARRINA Szakképző Iskola szolgált, ahol Gyöngyösi Ildikó jelnyelvi tolmács oktatta a képzésre jelentkezőket. A 15 végzett közül mindenki sikeresen le is tette a vizsgát. A1 szintű – 50 órás - jelnyelvi kommunikációból szereztek tanúsítványt csütörtök este az Ifjúsági és Szabadidőházban. A program elgondolásakor az a cél fogalmazódott meg, hogy lehetőséget teremtsenek egy kommunikációs híd építésére az épek és a siketek között. Az Esélyek Háza fontosnak tartja, hogy a fiatalok nagyobb számú bevonását a programba, hiszen ők azok, akik leginkább hatást gyakorolhatnak kortársaikra, példájukkal elől járva.

A program lezárulta után a Borsodi Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület – az Esélyek Házával együttműködve - lehetőséget biztosít a végzettek számára a tanultak gyakorlati terepen történő kipróbálására, elsajátítására, amelynek keretén belül tovább fejleszthetik tudásukat, magasabb fokra lépve a kommunikációs akadálymentesítés területén. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Esélyegyenlőségi Iroda – Esélyek Háza a képzésen részt vett fiatalokra alapozva egy esélyegyenlőségi ötletelő klubbot indít, amelynek központi elemeként megvitatásra kerül – többek között – miként lehet elérni a fiatalokat az Esélyek Háza – szemléletformáló – esélyegyenlőségi programjai számára.  

Búzafalvi T.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!