Életmód

Éttermi mestert kapott Miskolc

2010-05-02 11:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség április 24-én Tapolcán a Hotel Pelionban tartotta a 2010 évi mesteravató ünnepségét, ahol az országunk területéről hat mesterszakács, öt éttermi mester és egy bártender mester vehette át a gyakorlati vizsga után mester oklevelét.

A mester cím elnyeréséhez minden szakmában minimum tízéves szakmai gyakorlat és legalább öt év folyamatos MNGSZ tagság szükséges. A szakmák jelöltjei első lépésként egy felvételi szűrőn estek át, s azok, akik ezen túljutottak készülhettek az elméleti felkészítés során a gyakorlati vizsgákra.

mesterszakacs.jpg

A MNGSZ Miskolc és környéke Régiójának éttermi mesterjelöltje Dulai Norbert volt, aki az idei Miskolci Nemzetközi Operafesztivál záró vacsorájára állította össze étrendjét a hozzá illő italsorral. Ételeinek alapanyagai között megjelent a garadnai füstöltpisztráng, valamint a bükki vargánya gomba is, italsorát a 2009-es év borászának választott St. Andrea pincészet vezetőjének: Dr. Lőrincz Györgynek boraiból válogatta össze.

Az új mester Dulai Norbert fiatal szakemberként a Miskolctapolcán üzemelő Park Hotelben kezdte a munkáját, majd Galyatetőn, Debrecen is dolgozott, ezután ismét visszatért Miskolcra. Szakmai elhívatottságát misem jelzi jobban, hogy a megszerzett tudását a fiataloknak adja tovább, immáron négy éve a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Iskola pincér szakoktatója.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!