Helyi hírek

Oktatási konferencia

2007-05-17 17:13

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE A közoktatási törvény aktuális változásai, illetve az integrált oktatás volt a fő témája annak a tanácskozásnak, amelyet a Lillafüredi Palota Szállóban rendeztek meg. A szakmai konferenciára immár hetedik alkalommal kerül sor.A háromnapos szakmai konferencián gyógypedagógusok, pszichológusok, nevelési tanácsadók, tanulási képességet vizsgáló szakértők, valamint a pedagógusképzésben résztvevő felsőfokú intézmények képviselői vesznek részt.Sarka Ferenc, a B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálati Intézet igazgatója szerint szükséges az is, hogy a pedagógusok módszereket, eszközöket kapjanak ezen a tanácskozáson, mind a tanulási nehézségek megoldására, mind a tanulási stílusok, tanulási módszerek bevitelére.A konferencia célja, hogy áttekintsék a közoktatási törvény aktuális változásait, illetve egyeztessék a sajátos nevelési igényű gyermek felülvizsgálatára vonatkozó vizsgálataik eredményeit, emellett segítséget nyújtsanak az integrált nevelést felvállaló intézményeknek.Koncz Ferenc, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta, nagy kérdés, hogy az eltérő nevelési sajátosságú gyerekek milyen módon, milyen formában kerüljenek be az oktatásba, integrációról, differenciálásról, illetve ezek módjairól szól ez a konferencia.Az elmúlt években olyan módszereket és eszközöket fejlesztettek ki Európai Uniós támogatással, amelyek az eltérő képességű gyermekek együttnevelését segítik. Az integrált nevelés kérdése a társadalom egészét érintő probléma, a cél az, hogy minden egyes gyermekre vonatkoztatva kiderüljön: számára valóban hatékony-e az együttnevelés módszere. M. B. L.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-12-05 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!