Címlap

Összeállt a belváros-fejlesztés II. üteme

2010-04-07 13:55

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szentistvan_ter_1.jpg

     Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, egy-két helyszín kivételével mindenhol zajlik a belváros fejlesztésének I. üteme. Mindeközben már elfogadták a II. ütemet, amely egyrészt az első program keretében megkezdett közlekedési és közterület-fejlesztéseket folytatja, másrészt jelentős beavatkozásokat tartalmaz a belvárosban és a történelmi Avason.

Február 19-én bólintott rá a Regionális Fejlesztési Tanács az Integrált Városfejlesztési Stratégia Belváros fejlesztés II. ütemére, majd március 4-én a Miskolci Közgyűlés is elfogadta a programot. A projekt részleteiről Fedor Vilmos alpolgármester, dr. Simon Gábor belvárosi biztos, Dukai Zoltán, a Miskolci Városfejlesztési Kft. vezetője és Veres László, városházi sajtószóvívő tájékoztatott.
Dr. Simon Gábor elmondta, 4.6 milliárd forintos projektről van szó, melynek az uniós támogatása 75 százalék, tehát 3.7 milliárd forintot szeretne a város elnyerni. Az önrészt nagyrészt az önkormányzat állja, de egy része gazdasági társaságoktól származik majd, ott, ahol konzorciumi partnerek vesznek részt benne. A partnerek közt ebben a programban – hasonlóan az egyes ütemhez – egyházak is szerepelnek, hiszen a minorita és az evangélikus templom felújítása is szerepel a projektben. A tervezett beruházások közt szolgáltatási és városi funkciók is megjelennek.

belvaros_sajtaj.jpg

Fedor Vilmos jelezte, a korábban már említett kulturális négyszögön belül valósulnak meg majd fejlesztések. A december és január hónapban meghirdetett ajánlattételi felhívások fele eredményesen zárult. Megkötött tervezési szerződéssel rendelkeznek az Avastető szabadidős-kulturális célú fejlesztésénél, az avasi kilátói buszforduló kialakításánál, a Széchenyi utca és környezetének rehabilitációjánál és a Szent István tér és környékének megújításánál. Folyamatban van a szerződés kötése az avasi kilátó megújításáról, és később írják ki a tervezési közbeszerzési eljárást a Kossuth tömb és középkori vásártengely rehabilitációjára, a történelmi Avas felújítására és a belvárosi sétány és zöld területek rehabilitációjára.

A programban szerepel a Szent István tér mellett a Rácz György utca átépítése, a Bartók tér felszíni rehabilitációja, a Kossuth tömb rehabilitációja mellett a Kossuth utca felújítása, a Rákóczi utca korszerűsítése a Papszer utca felé. A történelmi Avason az utcák burkolatát és az utcabútorokat újítják fel, megújul az avasi kilátó, és buszvégállomás épül mellette, illetve az Avastetőn kulturális szabadidő-központ létesül. A történelmi Avason és a belvárosban folytatódik a térfigyelő kamerák telepítése, fejlesztenek a Széchenyi utcán, II. ütemével folytatódik a Szinva parti sétány építése és zöldterületek rehabilitációja. A projekt ezek mellett tartalmazza a két templom felújítását, kulturális-közösségi programok támogatását és városmarketing tevékenységet, illetve gazdasági funkcióként a Széchenyi u. 85. alatt kereskedelmi és szolgáltatóház kialakítását, a Széchenyi negyedben gazdasági és szolgáltatóház kialakítását a Régiposta utcán, valamint a Főzelékfaló étterem külső felújítását.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2010-05-05 19:06

    Szilágyi

    Eddig a Petőfi utca mindkét oldala csendes,sétálható utca volt.Féltjük,hogy az átalakitás miatt kivágják a fákat.Veszélybe kerülnek az óvodások ,iskolások stb a nagy forgalom miatt.Kérjük,hogy a növényeket kiméljék meg a nagy átalakitás során.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!