Gazdaság

Fejlesztések Szikszón

2010-03-19 10:18

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Teremtő világ című sorozatunkban olyan helyi cégeket, vállalatokat, lehetőségeket mutatunk be, amelyek életében jelentős szerepet játszik az innováció. Szériánk hatodik részében a Szikszói Ipari Park mutatkozik be.

A Szikszói Ipari Park történetének kezdete az ezredforduló éveire nyúlik vissza: a létesítmény 1999-ben nyerte el az ipari park címet. Az első jelentkező a CPS 2001. Zrt volt, mely 2001-ben indított projektet a városban, kialakításra került egy mákfeldolgozó üzem, amely az idők során megállt, anyagi okok miatt a beruházás nem folytatódott. „Fontos lenne, hogy a beruházás elinduljon, hiszen mintegy 150 munkahely megteremtéséről lenne szó, valamint az alapanyag-beszállítókat, termelőket is figyelembe véve még több ember sorsáról döntenének” – mondta Szikszó város polgármestere, Füzesséri József.

szikszip_2.jpg
2006-ban kiderült, a belvárosban található csaknem harminchektáros terület kicsinek bizonyul a nagyobb beruházásokhoz, valamint a termékek, anyagok szállítása – a kamionforgalom – is gondot okozna a településnek, így a szikszói önkormányzat és magánvállalkozók összefogásával létrejött egy új ipari park a város határában. Ez a 340 hektáros terület új befektetőket, vállalatokat hozhat Szikszónak: eddig három projekt ismert. A Hell Energy Magyarország Kft. most építi közel 7000 négyzetméteres csarnokát. A területen nemrégiben felfedezték, hogy 2-300 méter mélyen a földben nagyon jó minőségű ivóvíz található – 8,5-es pH-értékű, lúgos kémhatású víz, melyet az energiaital gyártásánal hasznosítani tud a világcég. Az ipari park „bővítésénél” egyébként szempont volt a Hell megjelenése is, hiszen a vállalat által naponta száz kamion is megfordulhat a környéken a rakomány miatt.

szikszip_1.jpgA másik nagy invesztálás a magyar és nemzetközi jogvédelem alatt álló kavitációs kazángyár. A kavitációs kazán a folyadékból kiváló gőzbuborékok keltését, kezelését és kellő időben történő szétrobbantását végzi. Az előidézett kavitációs effektus révén nagy mennyiségű hőenergia szabadul fel, amit hasznosítanak. Ezzel a technológiával, illetve kazánnal a fűtés díját akár a felére lehet csökkenteni – emelte ki Füzesséri József. A harmadik, folyamatban lévő pályázat egy gumiabroncs-feldolgozó, újrahasznosító üzem telepítését tartalmazza, ahol gumitéglákat gyártanának környezetbarát technológiával.

Szikszó a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség közé tartozik, az LHH felzárkóztatási program segítségével lehetőségük nyílik a helyi gazdaság dinamizálására, a foglalkoztatás bővítésére, a társadalmi és földrajzi mobilitásra. A polgármester célja a környékbeli és a szikszói lakosság számára több száz munkahely létrehozása, mely elmondása szerint az LHH-s pályázatok segítségével meg fog valósulni.

Szikszó előnye a vállalkozások csábításánál, hogy mindössze negyven percre található a kassai reptértől, és az autópálya is elérhető közelségben van, Emellett a vásárlásra kínált területeket olcsón árulja az önkormányzat – aki magánvállalkozók mellett tulajdonosa az ipari parknak – és magas kedvezményeket biztosít a cégeknek, hiszen nem a gyors profit a céljuk, hanem a tartós, gyümölcsöző együttműködés.

Füzesséri József szerint a válság miatt óvatosabbak a cégek tulajdonosai, de kutatás-fejlesztésre, innovatív technológiák létrehozására nem sajnálják a tőkét, mert hosszú távra terveznek. A város polgármestere a szintén hosszú folyamatot emelte ki, melynek végén, amikor az emberek munkába állnak a kész üzemekben és beindul a gyártás, akkor látható és kézzel fogható az eredmény.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!