Kultúra

Harmadszor tartják megyénkben a konferenciát

2007-11-30 15:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE vandorgyules.jpg

Először tartották huszonnégy éves története során Miskolcon a Magyar Népművelők Egyesületének vándorgyűlését. Ugyanakkor az országos szakmai konferenciának egyedülálló módon már harmadszor adott otthont Borsod-Abaúj-Zemplén megye tíz éven belül, amire eddig más megye esetén nem volt példa.

Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet igazgatója, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke szerint ez azt is jelzi, hogy Borsod egy dinamikusan fejlődő megye, ami nagy hangsúlyt fektet a közművelődésre. Az elnök szerint számos kérdés vetődött fel, amit a szakembereknek érdemes átbeszélni egy ilyen találkozón. A közösségi művelődés terén jelentős változások történtek, idén százöt település jelentette be, hogy valamilyen átalakítást, átszervezés lép meg a közművelődési intézménye kapcsán, míg korábban ez a szám negyven körül volt. Ugyanakkor százkilencvenhat településen újították meg a művelődési intézményüket. Stratégiai kérdéseket is meghatároztak a konferencián, a szakemberek szerint ugyanis a leszakadó és a középréteg esetén jobbára a közművelődési intézmények jelentik a művelődés forrását, a kistelepüléseken pedig szinte az egyetlen lehetőséget. Borbáth Erika szerint ugyanakkor az is fontos, hogy a kollégák találkozzanak, megismerjék a megyét és Miskolcot, hiszen a megyeszékhely élen jár a kulturális alapú városfejlesztésben.
Stumpf Gábor, a Magyar Népművelők Egyesülete Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnökségi tagja a munkájuk kapcsán elmondta, egyre nagyobb létszámmal, immár száztizennyolc taggal dolgoznak Borsodban. Az, hogy ilyen sokan együtt tudnak dolgozni eredményezi, hogy gazdag a megye kulturális élete. Ugyanakkor vannak negatív példák is, sok intézmény van rossz állapotban, forráshiányos, vagy megszűnik. A szervezet igyekszik szakmai tanácsokkal segíteni őket.
Sajó Attila, a Magyar Népművelők Egyesülete országos és megyei elnökségi tagja kiemelte, több mint háromszázan regisztráltatták magukat a vándorgyűlésre, akik egyrészt az előadók által felvillantott összefüggésekre kíváncsiak, másrészt így találkozhatnak egymással. Sokat tudnak tanulni egymástól, hiszen nekik, akik hivatalból építik a közösséget is szükségük van arra, hogy a sajátjukat építsék. A Művészetek Háza jó házigazda, és Miskolc jó példa arra, hogyan kell az intézményeknek együtt dolgozni.
Ádám Ibolya, a miskolci önkormányzat kulturális és vendégforgalmi osztályának vezetője örömét fejezte ki, hogy Miskolc adhatott otthont a konferenciának. Azért is, mert akik most eljöttek, nem biztos, hogy ismerik a várost, vagy régi beidegződéseik vannak, de ez jó alkalom, hogy megmutassa Miskolc, mire jutott, mennyit fejlődött.
A vándorgyűlést csütörtökön nyitották meg a Művészetek Házában, melyet pénteken plenáris ülések követtek, majd több kirándulásra is invitálták a résztvevőket. Szombaton a zárónapon szekcióüléseket tartanak több témában, majd megfogalmazzák a konferencia záródokumentumát.

H. I.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!