Szociális

Zöld Elek a környezetvédelemért

2010-03-11 13:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

2010 első napján a Lehetőséget Mindenkinek Alapítvány kommunikációs kampányba kezdett az Európai Unió támogatásával.

A kampány december 31-éig tart, mely az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A Környezet és Energia Operatív program keretében meghirdetett „A fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányok” célja a konstrukció elterjesztése információs eszközök segítségével.
A feladat a fogyasztók környezettudatosságának, környezetkultúrájának és környezet-etikájának fejlesztése, főleg a mindennapi élet területén, a fenntarthatóbb választási lehetőségekről szóló információs kampányokkal, közösségi együttműködések megvalósításával.
 A miskolci Művészetek Házában megtartott, a környezetvédelmi kutatásról szóló beszámolón jelen volt a Lehetőséget Mindenkinek Alapítvány kuratóriumi elnöke, Nagy István. Nagy rövid bevezetője után átadta a szót Jánosi Zoltán projektmenedzsernek, aki a kutatás részleteit ismertette.
A projekt egyébként két részletből áll, az első a szelektív hulladékgyűjtésre és az újrahasznosításra, a másik pedig az energiatakarékosságra és –tudatosságra összpontosít.
A Lehetőséget Mindenkinek Alapítvány megbízásából készült, az Észak-magyarországi régióra kiterjedő környezetvédelmi kutatás egy hiánypótló munka Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megye térségében.
A beszámolóból kiderült, napjainkban az emberek 81 százaléka gyűjt tudatosan, szelektíven, tíz százalék szeretne, de nincs rá lehetősége, míg mindössze a fennmaradó kilenc százalék tartja elképzelhetetlennek a szerintük nyűggel járó hulladék-szétválasztás elkezdését.


zoldelek_sajtaj.jpg

A megkérdezettek több, mint fele állítja azt, hogy lakhelyétől messze található hulladékgyűjtő-sziget, ezért nem is gondol a környezettudatosság ezen formájára. A kutatás eredménye teljes egészében elérhető lesz a
www.zoldelek.hu weboldalon.
A kampány arca a „Superman-szerű és kinézetű” Zöld Elek, akit
hamarosan reklámokban is láthatunk.

S.P.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!