Városinfó

Ülésezik a közgyűlés – folyamatosan frissítve

2010-03-04 14:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kozgyul_201003.jpg

     Ülésezik ma Miskolc Város Közgyűlése. A grémium márciusi ülése idén az első rendes közgyűlés, a képviselők ennek megfelelően a sürgősségi napirendi pontokkal együtt összesen ötvenegy előterjesztést tárgyalnak, és plusz hatot vitatnak meg zárt ülésen.

Az ülés elején dr. Simon Gábor, mint a jogi és ügyrendi bizottság elnöke számolt be arról, hogy a képviselő-testület minden tagja eleget tett törvényi kötelezettségének, és leadta a vagyonbevallását, így mindannyian teljes joggal vesznek részt az ülésen. Ezt követően Káli Sándor polgármester beszélt a közelgő nőnapról, melynek alkalmából a testület női tagjainak virággal kedveskedtek. A polgármester megemlékezett a közelmúltban elhunyt Varga Gyula színművészről is, akire egyperces néma felállással emlékeztek. A napirend előtti felszólalásokat Sebestyén László (Fidesz) nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy Miskolcon történelmi magasságokban van a munkanélküliség, amely elérte a 16 százalékot. Csökken a foglalkoztatás, ezzel együtt pedig csökkennek az adóbevételei is a városnak. A képviselő külön kitért a DAM ügyére, mint a közelmúlt legnagyobb csoportos létszámleépítésére. Hangsúlyozta azt is, hogy magas az elvándorlás továbbra is Miskolcról, ezen belül a magasan képzettek képviselnek nagy számot, miközben a környező településekről szociálisan hátrányos helyzetűek költöznek be a városba, amely nagy terhet ró az önkormányzatra.
Káli Sándor válaszában megjegyezte, hogy a statisztikai számokkal nem tud és nem is akar vitatkozni. Folyamatosan követik a DAM kapcsán az eseményeket és tárgyalásokat. A polgármester szerint azonban szót kell ejteni a munkahelyteremtő beruházásokról, mint amilyen a Bosch bővítése, vagy az ipari parkba beköltöző cégek, amelyeknek egyre nő a száma.

Dr. Szinay Attila (Fidesz) felszólalását egy újságban megjelent hirdetéssel kapcsolatban kezdte, melynek kapcsán megjegyezte, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben, a csúcson lévő munkanélküliség mellett nem öndicsérő hirdetésekre kellene pénzt költeni. A városi uszoda kapcsán pedig arról beszélt, hogy a fővállalkozó kétszáz millió forinttal maradt adósa helyi alvállalkozóknak, ami sokukat hozta nehéz helyzetbe.
Káli Sándor ennek kapcsán elmondta, az említett hirdetéssel nem a várost, vagy a város vezetését propagálták, hanem egy program sikerét. Miskolcra ugyanis százmilliárd forint támogatás érkezett beruházások képében, amelyről tájékoztatást adnak. Az uszoda kapcsán kijelentette: Miskolc teljesítette a fővállalkozó felé a kötelezettségét, amelyre egyébként szerződés kötelezte. Az alvállalkozói igényeket azonban össze fogja gyűjteni, és a fővállalkozóval egyeztet az ügyben.

Kobold Tamás (FME) szintén a magas munkanélküliségről és az elvándorlásról beszélt, melynek kapcsán megjegyezte, a 14 év alattiak és a munkaképes lakosság száma csökkent a legdrasztikusabban, ami aggodalomra ad okot. A munkanélküliek száma véleménye szerint a húszezret is eléri Miskolcon, ha a segélyezési rendszerből kikerülteket is beleszámoljuk, ugyanakkor csökkent a keresetek reálértéke is.
kozgyules_201003_molnarpeter.jpgMolnár Péter (KDNP) felszólalását azzal kezdte, hogy megkérdezte: „hány évesek is vagyunk?” Véleménye szerint nincs arra nézve semmilyen autentikus adat, hogy idén lenne nyolcszáz éves Miskolc, semmi nem történt 1210-ben. Éppen ezért kérte, hogy bánjanak óvatosabban a jubileum ünneplésével és emlegetésével. Azt is megjegyezte, hogy „nem kellene a DVTK-val kampányolni, mert az mindenki csapata”. Megjegyzést tett a korábban napirenden szereplő – de az ülés elején ügyrendi javaslat után az előterjesztések közül levett – javaslat kapcsán is, amely Miskolc városrészeinek címerére tett javaslatot. Véleménye szerint, mire legközelebb a grémium elé kerül az előterjesztés, érdemes lenne átnézetni egy heraldikussal.

Káli Sándor válaszában elmondta, hogy a címereket eleve heraldikusok készítették el. Majd hozzátette, DVTK-sálat nem kampánycéllal visel, hanem mert szurkoló, és jár a mérkőzésekre, amit a szurkolói csoportok is igazolhatnak.
Fedor Vilmos alpolgármester válaszképpen elmondta, nem politikusok határozták meg, hogy hány éves a város. 1217-ből már van írásos emlék arról, hogy virágzó monostor volt Miskolctapolcán, történészek szerint pedig egy ilyen monostor megépítése abban az időben két generációnyi időt vett igénybe. Az alpolgármester kijelentette: senkinek eszébe sem jutott öt évvel ezelőtt, amikor elkezdtek az Európa Kulturális Fővárosa pályázaton dolgozni, hogy 2010-ben kampány lesz. A pályázatot ugyanis arra építették, hogy 2010-ben lesz nyolcszáz éves Miskolc, Fedor Vilmos szerint pedig ezt annak idején a közgyűlésben is mindenki megszavazta, senkinek nem volt ellenvetése. Hozzátette, lehet vitatni, hogy jó, vagy nem jó ez az évszám, de kell egy dátum, amihez egy város viszonyíthatja magát.
Dr. Szinay Attila erre reagálva megjegyezte, senki nem akarta útját állni a pályázatnak, és részekre szedni, így természetesen megszavazták. Egy 1965-ben megjelent újságcikkre hivatkozva azonban hozzátette, hogy akkor ünnepelte a város a hatszáz éves évfordulóját, negyvenöt év alatt pedig nem öregedhetett Miskolc kétszáz évet.

Dr. Tompa Sándor (MSZP) arról beszélt, hogy miközben az előző hozzászólásokban negatív képet festettek a városról, a fesztiválokon, eseményeken, vagy a felújított játszótereken az emberek arról beszélnek, hogy elégedettek a helyzetükkel. A képviselő szólt Nagy-Diósgyőrről is, melynek területén olyan fejlesztések mentek végbe, mint a Vasgyári piac vagy az Ady Művelődési Ház felújítása.
Dr. Varga László (MSZP) megjegyezte, az olyan vitákkal, mint amilyen a város kora kapcsán kialakult, csak rossz képet festenek a városról, majd a stadion-rekonstrukcióról beszélt, melynek kapcsán elmondta, hogy az elmúlt években egymilliárd forintot költött rá az önkormányzat. Szombaton az első tavaszi, hazai bajnoki mérkőzés előtt adják át az új lelátót a napos oldalon, vagyis a tribünnel szemben. Ez annak köszönhető, hogy a kivitelező cég hetekkel korábban átadta, mint a szerződés szerinti határidő.

kozgyul_201003_tompa.jpg 

Az önkormányzat idei költségvetésének megállapításáról, a költségvetési rendelet megalkotásáról is tárgyalt a miskolci képviselő-testület. A tervezet 44,1 milliárd forintos bevétellel, 500 milliós előző évi pénzmaradvánnyal, valamint 4,7 milliárd bankhitel igénybevételével számol az önkormányzat tárgyévi működési, fejlesztési, felújítási feladatainak megvalósításához.

Szebeni Péter, az MSZP-frakció pénzügyi szakpolitikusa hozzászólásában elmondta: a gazdasági világválság hatása rendkívül nehéz helyzetbe hozta a nemzetgazdaságot, s a városunk gazdálkodását is. A finanszírozás fenntarthatósága jelentős kiadáscsökkentési kötelezettséget rótt a kormányzatra, s ennek következtében komoly mértékben csökkentek az önkormányzati támogatási források is. Az idei költségvetés összeállításánál is kiemelt szempont volt az intézményhálózat működőképességének megőrzése, az esedékes kötelezettségek beépítése, a feladatok rangsorolása. Elhangzott: a normatív állami hozzájárulást illetően több mint 1,4 milliárd Ft-tal kevesebb bevétellel lehet számolni, mint az előző évben. A felhalmozási és tőkejellegű bevételek is alacsonyabb szinten tervezhetők az önkormányzati lakások értékesítésének csökkenése miatt. A működési bevételeknél – például helyi adók, átengedett központi adók – és a felhalmozási támogatásértékű bevételeknél növekedéssel számol a tervezet. Ez utóbbiból 2,5 milliárd Ft a Miskolc belváros rehabilitációja projekt I. ütemhez, 1 milliárd forint a Miskolc városi villamosvasút fejlesztéséhez kapcsolódik. Az előterjesztés szerint az önkormányzat forrásainak bővítéséhez bankhitel igénybe vétele szükséges: a működési feladatokhoz 800 millió, a fejlesztési programhoz pedig 3,9 milliárd forint felvétele szerepel a javaslatban. Ez utóbbiból 500 millió kedvezményes Panel Plusz hitel, a többire közbeszerzési pályázatot kell kiírni.

A kiadásokat illetően az idei évre összességében 49 milliárd 350,5 millió forint felhasználására tesz javaslatot a költségvetés. Ezen belül a legnagyobb - csaknem 75 százalékos - részarányt a város és az intézményhálózat működésére fordítandó összeg jelenti, összesen 36,9 milliárd forint. Beruházásokra, felújításokra 10,7 milliárdot, általános és céltartalékokra 180 millió forintot tartalmaz a költségvetés. Adósságszolgálattal kapcsolatos kötelezettségek fedezetére 1,4 milliárd forintot terveznek.

A költségvetés kiemelten kezeli a közgyűlés által jóváhagyott, a korábbi években beindított városi szintű projekteket. A városi villamosvasút fejlesztését 1,5 milliárd forinttal, a belváros rehabilitációjának első és második ütemét 3,3 milliárd forinttal, a Science Múzeum és Művészeti Központ létrehozását egymilliárd forinttal támogatja. Megmarad a választókerületenkénti nyolcmillió forintos fejlesztési keret, amely az adott körzet képviselőjének javaslata alapján kerül felhasználásra. Emellett a választókerületi alapok kétmillió forintja is felhasználható lesz. Folytatódik az önkormányzati támogatással megvalósuló önerős közműépítési program – erre 80 millió forintot különítettek el – és a sikeres panelprogram is. A 2009-ben benyújtott pályázatok önkormányzati támogatására 500 millió forintot különítettek el, melyhez 1,6 milliárdos állami segítség kapcsolódhat.

Lenártek András (Fidesz) képviselő hozzászólásában aggasztónak nevezte a tervezett hiányt, s azt, hogy az intézmények működtetéséhez is hitelfelvétellel számol a költségvetés. A politikus szerint a gazdálkodási gondokat egyrészt az önkormányzatokat ellehetetlenítő kormányzati poltika, másrészt a városvezetés túlköltekezése okozza, s annak a véleményének adott hangott, hogy a nagyarányú hitelfelvétel eredményei nem látszanak az igazán fontos területeken, például a munkahelyteremtésben. Garamvölgyi Attila, a KDNP-frakció vezérszónoka úgy fogalmazott, számára „két fő üzenete” van a költségvetési tervezetnek: az aránytalanul nagy adósságszolgálat, valamint a soha nem látott számú és léptékű fejlesztési elképzelés, amelyek következményei évtizedekre ható terheket róhatnak a városra. Kobold Tamás (FME) képviselő ugyancsak annak a véleményének adott hangot, hogy a tervezett, megvalósult és folyamatban lévő városi fejlesztések nem "forrásteremtőek", inkább költségekkel járnak, így az önkormányzat megsokszorozódott hitelállományával együtt veszélyeztetik a fenntartható gazdálkodást. Dr. Simon Gábor (MSZP) frakcióvezető reagálásában az ellenzék „strukturális” módosító indítványait hiányolta, amelyek nem csupán "egyedi képviselői igényeket állítanak szembe az összvárosi érdekekkel", hanem átfogó szakmai javaslatokat is megfogalmaznak az általuk kritizált költségvetés jobbítására. Káli Sándor polgármester az utóbbi évek oktatási, egészségügyi és iparfejlesztési beruházásairól szólva elmondta, hogy amikor átvették a város irányítását, nagyon sok volt a pótolni való lemaradás, nagyon sok területen kellett régi adósságot törleszteni az itt élőkkel szemben. Mint Káli Sándor fogalmazott: az uszoda létrehozása például 40 éves „álom” volt. A polgármester utalt azokra a nehézségekre, hátrányokra is, amelyeket a rendszerváltozást követően, a nagyipari üzemek, mezőgazdasági szövetkezetek megszűnése okozott az egész borsodi térségnek, s reményét fejezte ki, hogy az emberek a szemüknek hisznek. Méltányolják azokat az erőfeszítéseket, amelyek az utóbbi években a hátrány ledolgozása, Miskolc vonzóbbá, élhetővé tétele érdekében történtek.

A gérimum által tárgyalt érdekesebb előterjesztések:

Javaslat a Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium intézményvezetői álláshelyére történő pályázat kiírására.
Cikkünk ITT!

Beszámoló a Szinva patak és mellékvízfolyásain keletkező szennyező források fokozatos felszámolására vonatkozó Intézkedési Terv 2009. évi végrehajtásáról.
Cikkünk ITT!

Javaslat a Szentpéteri kapuban kereskedelmi, gazdasági célra hasznosítható ingatlan értékesítéséről.
Cikkünk ITT!

Javaslat a Dr. Kemény Dénes uszoda melletti terület értékesítésére.
Cikkünk ITT!

Javaslat közművelődési érdekeltségnövelő pályázat benyújtására.
Cikkünk ITT!

Javaslat egyes, nem lakáscélú ingatlanok értékesítésére.
Cikkünk ITT!

Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város 2010. évi közfoglalkoztatási tervének jóváhagyására.
Cikkünk ITT!

Javaslat a többlakásos épületek együttélési szabályairól, házirendjéről szóló rendelet és a Városi Együttélési Kódex megalkotására.
Cikkünk ITT!

Javaslat közszolgáltatási megállapodás megkötésére a Reményi Ede Kamarazenekar Alapítvánnyal.
Cikkünk ITT!

Önálló képviselői indítvány: javaslat Berekalja Településrészi Önkormányzat nevének Felsőgyőr Településrészi Önkormányzatra történő módosítására.
Cikkünk ITT!

Javaslat könyvtári érdekeltségnövelő pályázat benyújtására.
Cikkünk ITT!

Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot megillető bérlőkijelölési jogok cseréjére, valamint újabb bérlőkijelölési jogok alapítására.
Cikkünk ITT!

Javaslat a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelése támogatásának 2010. évi pályázati feltételeiről (ÖKO-PROGRAM) szóló rendelet megalkotására és a 2010. évi pályázathoz szükséges döntések meghozatalára.
Cikkünk ITT!

Az összes előterjesztés megtekinthető ITT!




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!