Külföld

Ötmilliárd közlekedésre

2007-11-23 14:16

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE vasutr.jpg

Az Európai Bizottság 5,1 milliárd eurót osztott szét a transz-európai közlekedési projektekre, melynek nagy részét a vasúti fejlesztésre szánja. A Bizottság támogatja a Lyonból induló vasút építését is, amely Budapesten, Miskolcon vagy Nyíregyházán keresztül az ukrán határig húzódna. Az Európai Bizottság 2007-től 2013-ig a transzeurópai közlekedési hálózatok (TEN-T) számára rendelkezésre álló forrásokból a határkeresztező projekteket, valamint a környezetbarát közlekedési módokat, köztük a belvízi hajózást és a vasutat támogatná. A határkeresztező projektek a költségvetés 56 százalékát teszik ki, a belvízi hajózás részaránya 11,5 százalék, míg a vasúté 74,2 százalék (3,9 milliárd euró).

A Bizottság javaslata szerint a legtöbb forrást a Berlint Palermóval összekötő vasúti fejlesztést kapná, amely 960 millió eurós támogatásra számíthat, melynek nagy részét arra a 63 kilométeres alagútra kell majd költeni, amely az Alpokban Ausztria és Olaszország között húzódna, s amelynek célja a kamionforgalom csökkentése a régióban. Az alagutat várhatóan 2022-ben adják majd át a forgalomnak.

A Bizottság 754 millió eurót adna a Lyon-Torinó vasútvonalnak, amely Szlovénián és Magyarországon át egész az ukrán határig húzódik majd. A pénzből azonban 671 millió eurót elszippant az Olaszország és Franciaország között, szintén az Alpokban építendő, 51,1 kilométeres alagút, melyet 2011-ben kezdhetnek majd építeni.

4 millió eurót kaphatnak a Duna hajózhatóságáról, és 3,4 millió eurót az Athén–Szófia–Budapest autópályáról készülő tanulmányok. 3 millió eurót irányoz elő a Bizottság a Ferihegyi repülőtér és Budapest vasúti összeköttetésének támogatására, és majdnem 4 millió eurót kaphat a Ferihegyi repülőtér minőségi és biztonsági fejlesztése.

A testület 672 millió eurót szavazott meg a dél-nyugat európai gyorsvasútnak, amely Franciaország és Spanyolország, valamint Spanyolország és Portugália között közlekedik majd.

A Bizottság az európai vasúti forgalomirányítási rendszer (ERTMS), az intelligens közlekedési rendszerek (ITS) és a légiforgalmi szolgáltatás (ATM) köréből is választott támogatandó projekteket.

A testület nagyobb hangsúlyt fektetett a belvízi hajózásra is, amelynek keretében 420 millió eurót adna egy a Szajnába futó csatorna és 190 milliót a Rajnát és a Dunát összekötő csatorna építésére.

A TEN-programok finanszírozásával foglalkozó bizottság és az EP egyetértését követően a projektek finanszírozásáról véglegesen döntő határozatokat a Bizottság várhatóan jövő év elején fogadja majd el.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!