Közélet

Megújul a Herman-emlékház

2007-05-16 18:47

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE Összesen huszonkét millió forintból újul meg a Herman Ottó Emlékház Lillafüreden. Az utolsó magyar polihisztor egykori otthonát azért kellett renoválni és átalakítani, mert az évek során jelentősen leromlott az állapota. A felújításnak köszönhetően az épület nem csak szebb lesz, de a mozgáskorlátozottak is zökkenőmentesen bejuthatnak majd a belsejében berendezett tárlatra.Már a belső falak vakolásánál tartanak a Herman Ottó Emlékház felújításán dolgozó kőművesek. A munkálatok ez év áprilisában kezdődtek meg, a belső tér felújítása pedig már a végéhez közeledik, így remélhetőleg már ebben a hónapban megkezdhetik a kiállítás-rendezők is a munkát az épület falai között. Az idő mind a kivitelezőket, mind pedig a tárlatrendezőket sürgeti, hiszen a tervek szerint június 28-ára teljes egészében el kell készülniük.Helyes Sándor, a Herman Ottó Múzeum műszaki előadója honlapunknak elmondta, a teljes 22 milliós összegből 10,6 milliót fordíthatnak a konkrét építési munkálatokra, ebből azonban nem csak teljes belső felújítást fedezik, hanem egy új látogatói, illetve mozgássérült mosdót is kialakítanak, pályázati forrásból pedig egy olyan rámpa kiépítését is tervezik, amelynek segítségével a mozgáskorlátozottak is megközelíthetik az emlékházat. A tervek között szerepel a tető és a homlokzat megújítása is, ehhez azonban szükség van a tulajdonos megyei önkormányzat anyagi segítségére is.petruskó


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!