Egyéb

Kétmillió embert érint a földrengés

2010-02-28 09:58

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A szombat hajnalban, Chilében történt, a Richter-skála szerinti 8,8-as erősségű földrengés több millió emberre lehet hatással.

Ezt maga a chilei elnök, Michelle Bachelet mondta. Eddig háromszáz halálos áldozata van a katasztrófának. A valaha volt eddigi legnagyobb rengés cunamit is generált, de szerencsére nem olyan mértékűt, mint azt jósolták. Ennek ellenére Japánban magas a készültség, háromszázezer embert evakuáltak.

chile-crop.jpgA dél-amerikai országban közutak rongálódtak meg, egy főváros-környéki vegyiüzem kigyulladt, egyes területeken nincs áram, víz és telefonvonal. A televíziós felvételeknek köszönhetően láthattuk, amint egy nagyobb híd beleomlik a Biobio folyóba, a fővárosban, Santiagoban pedig több épület összedőlt, emellett kétszáz rab megszökött a chillani börtönből.


Szintén a földrengésekre érzékeny Chile volt az áldozata a 20. század legnagyobb földrengésének: 9,5 erősségű rázta meg Valdivia városát 1960-ban, mely 1655 halálos áldozatot követelt.

bbc.co.uk / S.P.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!