Környezet

Árvíz és belvíz olvadás után

2010-02-20 12:29

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE arvizsajo.jpg

Árvízre és belvízre is számítanak a szakemberek Észak-Magyarországon. A hóolvadás után emelkedhet a belvízzel elöntött területek nagysága, és árhullámokra kell számítani a folyókon.

Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője pénteken arról tájékoztatott, hogy az igazgatóság működési területén a legutóbb december 25-e és január 19-e között volt árvízi, illetve belvízi védekezés. A jelenlegi enyhe, csapadékos időjárás miatt a (hazai) teljes hómennyiség elolvadására számítanak. Ez azt jelenti, hogy a belvízzel elöntött terület nagysága legalább akkora lesz Észak-Magyarországon az olvadás után, mint amekkorát korábban regisztráltak (hatezer hektárnyi), de emelkedésre számítanak. Előre meghatározni ezt nehéz, de az előrejelzések szerint akár több ezer hektárral emelkedhet a belvizes terület nagysága - mondta Csont Csaba.

Kitért arra, hogy a korábbi háromhetes védekezés becsült költségei - árvíz, belvíz, illetve jeges árvíz vonatkozásában - meghaladták a 150 millió forintot. A védekezési időszakot követően pedig az árvízvédelmi létesítményekben keletkezett károk helyreállításának költsége szintén meghaladja a 100 millió forintot. Arról is beszámolt, hogy az elmúlt napokban viszonylag lassan olvadt a hó, így az észak-magyarországi folyókon egyelőre csak kisebb vízszintemelkedéseket észleltek.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!