Környezet

Országos biológiai-környezetvédelmi verseny Miskolcon

2010-02-19 11:27

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre pénteken Miskolcon a Dr. Árokszállásy Zoltán biológia-környezetvédelmi verseny döntőjére.

A versennyel a Földes Ferenc Gimnázium egykori országos hírű biológia-kémia-földrajz szakos tanárára emlékeznek az 1998-99-es tanév óta. A rendezvény idővel hagyománnyá vált, országos rangúvá emelkedett. A kétnapos versenyt pénteken nyitották meg a gimnáziumban általános és középiskolás diákok részére három korcsoportban. Az előselejtezőkre az ország 150 iskolájából 1100 diák jelentkezett, akik közül százan jutottak be a miskolci döntőbe, amely egyben a nemzetközi diákolimpia egyik selejtező állomása is. A megmérettetésre az ország minden pontjáról érkeztek diákok, többek között Pécsről, Mosonmagyaróvárról, Kaposvárról, Nagykanizsáról, Pápáról a többnyire észak-magyarországi, miskolci tanulók mellett.

bioszversenyfoldes_1.jpg
A diákoknak a versenyen, amelyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakmailag és anyagilag is támogatott, egy feladatlapot kell kitölteni, másnap pedig szóban kell természettudományos tudásukat bizonyítani. A versenyen elért eredménynek főleg az általános iskolásoknak lehet tétje, hiszen ha valaki közülük a versenyt rendező Földes Ferenc Gimnáziumba jelentkezik továbbtanulni, plusz pontokat hozhat az elért eredmény.

A verseny ideje alatt egy kiállítás is nyílt Dr. Vizúr János fotóművész alkotásaiból a gimnáziumban.

Fotók ITT:

A Miskolc Televízió beszámolója a versenyről megtekinthető itt:




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!