Közélet

Egészségügyi fejlesztések

2007-05-16 14:19

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Szűcs Erika szerint nagyon komoly fejlesztések történtek és történnek a miskolci egészségügyben, bár az egyes reformintézkedések kapcsán kialakult konfliktusok kicsit elterelik ezekről a figyelmet. Több mint kétmilliárdos beruházással létrehozták a térségi diagnosztikai szűrőcentrumot, amelynek meghatározó szerepe lehet abban, hogy időben felismerjék - s elkezdjék kezelni - a betegségeket meglehetősen szomorú egészségügyi mutatókkal rendelkező régiónkban. Áprilisban megkezdte működését a Semmelweis Kórházban egy összevont sürgősségi ügyeleti osztály is, a 130 millió forintos beruházás keretében két, a kórházban nélkülözhetetlen osztály teljes felújítását, felszerelését végezték el. A miskolci alpolgármester minderről a MiNap-nak nyilatkozott.

Szűcs Erika elmondása szerint a Semmelweis Kórházban, az épülettömbön belül, a sürgősségi osztállyal szoros szakmai egységben, egy nyolc ágyas intenzív osztály is működik, melynek ugyancsak megtörtént a teljes korszerűsítése. Az USA-ban mindössze a betegek 10 százaléka hal meg az első infarktustól, míg Magyarországon ez az arány 30 százalék körül van. Döntő fontosságú tehát, hogy a beteg időben, az úgynevezett "aranyórán" belül megfelelő állátáshoz jusson, s erre a sürgősségi osztályon megvan a lehetőség.

- Mennyire jellemző ma a miskolciakra az egészségtudatos gondolkodás illetve magatartás?
- Büszke vagyok rá, hogy az egészségnevelés területén már az eddigi programjainkkal is látható eredményeket értünk el. Egyre népszerűbbek a városi szűrőnapok, a jelek szerint a miskolciak körében is egyre inkább teret hódít az a fajta gondolkodás, hogy az egészségünkért mi magunk is felelősek vagyunk. Persze, az is nyilvánvaló, hogy sok még a tennivaló ezen a területen. Elkészült egy pályázatunk, amellyel a táplálkozás-egészségügy támogatásához szeretnénk forrást szerezni, egy másik programmal pedig az aktív életmód, a mozgás, a sportolás infrastrukturális fejlesztését kívánjuk elősegíteni. Meggyőződésem, hogy ez a három dolog - a megfelelő szűrés, a mozgás és a táplálkozás - együttesen lehet a kulcsa annak, hogy javuljanak térségünk egészségügyi mutatói. Védőnők, háziorvosok, pedagógusok bevonásával dolgozunk egy olyan gyermekegészségügyi szűrőprogram kialakításán is, amelyen keresztül 14 éves korig szinte teljeskörűen figyelemmel kísérik majd a gyerekek egészségi állapotát. Ez az a meghatározó időszak, melynek esetleges fel nem ismert, vagy szerzett betegségei később az egész felnőttkorra kihatással vannak. Összességében azt tudom mondani, hogy szellemi pezsgés van, kezdeményezések vannak a városban az egészségügy területén, és egyáltalán nem észlelem azt, hogy a reformintézkedések vélt vagy valós problémái passzív, illetve "pesszimista" állapotba hozták volna Miskolcot.

- Komoly vitákat eredményeztek az ágyszám-átalakítások is.
- Elkötelezettek vagyunk a reform végigvitelében, s azzal együtt, hogy a változások sok konfliktussal járnak, biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül meg fog jelenni a pozitív hatásuk is. A kórházi ágyszámok újraelosztását tekintve, az eredetileg Miskolcnak szánt kapacitáshoz képest, 213 ággyal több marad a város kórházaiban, melyből 196 aktív ágy. A súlyponti megyei kórház mellett mindkét önkormányzati fennartású miskolci kórház megmarad, és jelentős ágyszámmal, erős aktív profillal működik tovább. Ilyen erős területi kórházi bázis - súlyponti kórház mellett - nincs másik az országban. Ezt az erős egészségügyi rendszert a kooperáció és az összefogás szolgálatába kívánjuk állítani. Úgy, hogy éreztesse hatását a munkahelyteremtés, a munkahelyek biztonsága területén, és megfelelő háttere legyen a nagy jelentőségű egészségügyi innovációknak, kutatásfejlesztésnek is. A reform eredményeként hamarosan remélhetőleg további fejlesztésekre kerülhet majd sor a városi betegellátásban, a két önkormányzati kórház együttesen csaknem 160 milliós támogatás iránt nyújtott be pályázatot az Egészségügyi Minisztériumhoz.
Nem akarok az átalakítások minden részletére kitérni, hiszen ezek elég nagy nyilvánosságot kaptak már, de itt van például a vizitdíj, amit nagyon sokan vitatnak. Az ebből befolyó összeg 150 milliós pluszbevételt jelent a kórházainknak, amelyet az eszközök, az ellátás színvonalára -  végső soron a betegekre - fognak fordítani. A vizitdíj befizetésével tehát a beteg a saját ellátását javítja, ellenőrizhetőbbé teszi a rendszert, s - mivel ezáltal a betegforgalom is csökkent - az orvosoknak több idejük jut a vizsgálatokra, kezelésekre.

- Szociális területen milyen változások várhatók?
- A szociális területekre fordított összegek csoportosítása mindenképp átgondolást igényel. A korábbi évekhez képest egyre jelentősebb a tehernövekedés, jelenleg már több mint kétmilliárd forinttal többet költ az önkormányzat részben pénzbeli támogatásokra, részben szociális intézményfenntartásra, mint amennyit erre a célra a központi költségvetésből kap. A hiányzó összeget pedig a városnak a saját forrásaiból kell előteremteni, más fontos területek, esetleg fejlesztési önrészek rovására. Félreértés ne essék: ezután is azon leszünk, hogy egyetlen rászoruló se maradjon megflelő támogatás nélkül, a gondoskodás rendszerét azonban kicsit át kell alakítani. Azokra a területekre kell - célzottan - többet költeni, ahol erre valós igény mutatkozik, ahol pedig nem, ott pedig szűkíteni kell a támogatások rendszerét. Jó példa erre a nyugdíjas-ellátás. Személyes tapasztalataim is azt mutatják, hogy itt - egyrészt lezajlott egy generációváltás, egyre  több az úgynevezett "fiatal" nyugdíjas, akinek megvannak a közösségi kapcsolatai, s a lehetőségei, hogy a saját életét élje. Számukra nyilvén kevesebb, de sokkal jobban felszerelt napközis helyet kell biztosítani. Másrészt pedig azt is látni kell, a nyugdíjas szót Miskolcon sem lehet már általánosan, a szegénység szinonimájaként használni. Komoly jövedelem-különbségek léteznek a nyugdíjastársadalmon belül is, emiatt pedig nyilvánvalóan differenciálni kell a nyugdíjasok számára nyújtott szociális szolgáltatásokat. Az idősekn azon rétege számára, amelyik elfogadható jövedelemmel rendelkezik, nem az anyagi problémák jelentik a legnagyobb gondot, hanem esetleg az elmagányosodás. Számukra olyan közösségi tereket kell biztosítani, kialakítani, ahol a megszokott szolgáltatásokon - étkezés, újságolvasás, közös műsorok - túl, más exkluzív lehetőségek is rendelkezésre állnak: például internet, fodrász, és még sok más. Tehát elsősorban az időskorúak aktivitását, a városi, közösségi életben való részvételét, az ebből adódó életérzést szeretnénk elősegíteni, támogatni, s intenzíven segítjük szerveződéseiket, rendezvényeik lebonyolítását is.
Sz. S. 


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!