Közélet

Az MSZP a nyugdíjrendszerről

2010-01-12 17:49

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE gur-1.jpg

Egyértelmű állásfoglalást kér a Fidesz megyei vezetőjétől Gúr Nándor országgyűlési képviselő, az MSZP B.-A.-Z. megyei elnöke a nemrégiben napvilágot látott, a nyugdíjrendszer esetleges átalakításával kapcsolatos ellenzéki tervekkel kapcsolatban.

Mint ismeretes, az egyik hazai hetilapban megjelentek szerint Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője úgy nyilatkozott: kormányra kerülésük esetén a befizetett nyugdíjjárulékot egyéni számlákon vezetnék. Amikor pedig eljönne a nyugdíjba vonulás ideje, a járadékot - a nyugdíj összegét - az addig befizetett összeg alapján állapítanák meg. A kifizetett nyugdíj nem lehetne több, mint a befizetett járulék, s nem pótolhatnák ki esetenként több százmilliárdos költségvetési forrásból a nyugdíjkassza hiányait.

- A Fidesz a nyugdíjasok kárára akarja megvalósítani választási ígéreteit, azzal, hogy az úgynevezett svéd, "virtuális tőkésítési nyugdíjmodellt" akarja bevezetni - mondta el Gúr Nándor. - Ezzel hetven évre nőne a nyugdíjkorhatár, tizenöt-húsz százalékkal is csökkenhetnének a nyugdíjak, és az is előfordulhat, hogy a már nyugdíjban lévőknek is kevesebb lenne a nyugdíja. Ez mind szakmai, mind társadalompolitikai szempontból vállalhatatlan és elfogadhatatlan, komoly feszültségekhez vezetne.

A szocialista politikus szerint tarthatatlan, hogy egy kormányzásra készülő politikai erő valós gazdasági terveiről csak "elejtett félmondatokból" értesülhessen a közvélemény, s világos, egyértelmű állásfoglalást kért a nyugdíjrendszer esetleges átalakításával kapcsolatban a Fidesz megyei elnökétől is. Mint mondta, a borsodi lakosságot ez a kérdés mind demográfiai, mind anyagi, gazdasági helyzetét tekintve fokozottan érinti.

Gúr Nándor tájékoztatóján felsorolta azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyeket az elmúlt években a nyugdíjasok helyzetének javítására hoztak. Mint mondta, reálértékben 32 százalékkal magasabbak ma a nyugdíjak, mint 2001-ben voltak - a baloldali kormányok a gazdasági lehetőségek függvényében mindig igyekeztek érvényesíteni a méltányosság és a szolidaritás elvét. - A haminc-negyven ledolgozott év után járó nyugellátást nem lehet csupán gazdasági-költésgvetési oldalról nézni. Ez a társadalom tiszteletét, gondoskodását is jelzi, az MSZP által támogatott nyugdíjmodell világos, kiszámítható, hosszú távon is vállalható és finanszírozható - emelte ki a politikus.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!