Sport

Barátság Maraton hetedszer

2007-11-01 13:39

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE November 11-én, vasárnap délelőtt hetedik alkalommal rendezik meg a Barátság Maratont Miskolcon. A szezonbúcsúztató futóversenyen a résztvevők a Miskolci Egyetem Körcsarnokában kijelölt versenyközpontban adhatják le nevezésüket reggel nyolc órától. Három egyéni szám (5,2 km; félmaraton; maraton) és a négytagú félmaratoni váltó kínál díjazott megméretési lehetőséget az indulók számára. A maraton és az 5,2 km rajtja 10.30-kor, míg a félmaratoni egyéni- és váltó, valamint a „betétszámként” a programba kerülő, kizárólag ötpróbások számára pontszerzési lehetőséget kínáló – éppen ezért a versenyben nem díjazott – 10,4 km-es futam rajtja 11.30-kor lesz.Az 5,2 km-es futam nevezési díja 500 forint, a félmaratont egyéniben teljesítők 1000, a maratonisták 1500 forint fizetnek a jelentkezéskor. A félmaraton-váltóra jelentkezők 2000 forint nevezési díjra számíthatnak. Az ötpróbás 10,4 km-re vállalkozó egyéni indulóknak 400, a tíztagúnál nagyobb létszámú iskolai csoportok számára 200 forint/fő a nevezési díj. Az első 200 célba érkező baseball-sapkát kap ajándékba. A kategóriák első három helyezettjei érem díjazásban részesülnek. Az egyéni félmaratonisták és a maratonisták befutó-csomagot vehetnek át a célban. A tombolasorsoláson mindenki eséllyel pályázik az ajándékokra. Infoline: Előnevezni, illetve bővebb információt kérni a 30/269-6768-as telefonszámon és a steveszucs©gmail.com e-mail címen lehet kérni


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!