Szociális

Nyugdíj: mégis jobb az állami rendszer?

2009-12-22 12:07

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Már csak 10 napig lehet visszatérni az állami nyugdíjrendszerbe. Erre csak az 52 évnél idősebbeknek van lehetőségük. A szakemberek szerint azok járnak jobban, akik visszalépnek. Csak a nagyon magas keresetűeknek és a gyógyíthatatlan betegeknek érdemes a régi, kettős rendszert megfontolni.

A legtöbben azonban nem akarnak az állami rendszerbe visszalépni. Pedig a nyugdíjszakértő szerint akár havi 10 ezer forinttal is jobban járhatnak. –Mindenképpen lépjenek vissza, feledkezzenek el arról, hogy 1998 körül hoztak egy felelőtlen döntést – fogalmazott Simorovits András, a Magyar Tudományos Akadémia nyugdíjszakértője. A kilépők eddig összegyűjtött pénze az állami kasszába kerül automatikusan. Azt az összeget, amit eddig befizettek a magánnyugdíj-pénztárakhoz, nem igényelhetik vissza. Viszont életük végéig kapják az államtól a nyugdíjat. A szakértők szerint éppen ezért megéri visszalépni.

Ezzel együtt a magán-nyugdíjpénztárak úgynevezett magán-nyugdíjbiztosítóvá alakulnak. A Pénzügyminisztérium szerint az új forma átláthatóbb és kiszámíthatóbb lesz. – A tagoknak nagyobb lesz a biztonsága, mert tőkeerős biztosítók állnak majd a háttérben. de mögötte ott lesz az állami garancia is – mondta Katona Tamás, a PM államtitkára.

Az idei visszalépésre körülbelül 130 ezer tagnak van lehetősége. A visszalépési igényt levélben, a saját magánnyugdíj-pénztáruknál tehetik meg – névvel lakcímmel és TAJ-számmal.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!