Oktatás

Három év fogház a miskolci oktatónak

2009-12-14 15:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE egyetem-foepulet.jpg

Három év letöltendő fogházbüntetésre ítélték a volt egyetemi oktatót, aki pénzért árulta a vizsgatételeket a pótvizsgára kényszerülő diákjainak a miskolci egyetemen.

Az időközben elbocsátott oktató 2005 és 2008 között több esetben pénzt kért a hallgatóktól azért, hogy az ismételt vizsgák biztosan sikeresek lehessenek. Az utóvizsgára kényszerülő diákoktól alkalmanként 5-10 ezer forintot kért, s cserében előre átadta nekik az ismételt vizsga kérdéseit.

Az ügyre úgy derült fény, hogy egy hallgató közölte, hogy nem tud fizetni, egyúttal mobiltelefonon rögzítette a beszélgetést, utána bejelentést tett a hallgatói önkormányzatnál és az általános rektorhelyettesnél. A megindított belső vizsgálatból pedig azután lett rendőri feljelentés, miután kiderült, hogy az illető tanár több esetben is elkövethetett hasonló vesztegetést.

A miskolci bíróság költségvetési szerv dolgozója által, kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetésben mondta ki bűnösnek a volt oktatót, aki a három év fogházbüntetés mellett vissza kell, hogy fizesse a rábizonyított 60 ezer forint kenőpénzt is. Az első fokon meghozott ítélet a fellebbezések miatt még nem jogerős.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!