Egészség

Véradó napot szervezett a MÁV

2009-12-11 16:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Országos véradó napot szervezett ma a MÁV Zrt. - a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal közösen - hogy segítse a biztonságos hazai vérellátást. Az akció keretében, összesen 19 vasútállomáson - a miskolci Tiszai pályaudvaron is - várták az önkénteseket.

_mg_2055.jpg

Dikházi Tibor, a MÁV területi kommunikációs vezetője elmondta: az elmúlt időszakban született a gondolat, hogy egy ilyen akcióval segítsék az ünnepi vérkészletek biztosítását. Ezúttal is sok vasúti dolgozó jött el - akadtak köztük, akik először jöttek, de a többségük rendszeres véradónak vallja magát. Például Tóth Sarolta is, akinek a családjában szinte hagyománynak számít a váradás. Mint mondja, fontosnak érzi, hogy a vérkészletek az ünnepek alatt megfelelő mennyiségben rendelkezésre álljanak és ha csak teheti, szívesen ad vért. Bocsi János pedig 37. alkalommal jött el - nagyszerű érzésnek tartja, hogy ezzel segíthet másokon.

A vasúti dolgozók mellett az utazóközönség is hozzájárult az akcióhoz, hiszen ezzel akár életeket is menthetnek. 18 és 65 éves kor között bárki adhat vért, aki egészséges és testsúlya eléri az 50 kg-t. A nők évente háromszor, a férfiak ötször adhatnak vért, de két alkalom között minimum 56 napnak el kell telnie. Három évvel ezelőtt a miskolci és a szerencsi telephelyen 120-an adtak vért, tavaly 130-an járultak hozzá az akció sikerességéhez.
A Tiszai pályaudvaron most monitoron is nyomon lehetett követni a helyi és az országos adatokat. Az akció kezdete után egy órával már 144 élet megmentéséhez elegendő vért adtak az emberek szerte az országban. Aki december 16.-a és 23.-a között bárhol ad vért ad az országban, azt az Országos Vérellátó Szolgálat megajándékozza egy zacskó szaloncukorral.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!