Szociális

"Válság és megállapodás"

2009-12-07 16:34

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban december 1-én megkötötték a megállapodást a jövő évi bér- és keresetnövekedésről. Erről, és az általános gazdasági helyzetről tartott ma szakszervezeti fórumot és sajtótájékoztatót Miskolcon dr. Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke.

- Kompromisszumos megállapodás született, a minimálbér a jelenlegi 71.500 forintról 2010. január 1-től 73.500 forintra, a garantált szakmunkás bérminimum pedig 87.500 forintról 89.500 forintra emelkedik. Emellett a nettó keresetek jövőre megőrzik reálértéküket –ebben állapodtak meg december 1-jén a szociális partnerek az Országos Érdekegyeztető Tanácsban - mondta el dr. Borsik János. A felek igen nehezen, két és fél hónapos tárgyalássorozat során jutottak egyezségre. Eleinte a minimálbér és a szakmunkás bérminimum puszta léte is veszélyben forgott, egyes munkáltatók ezen jogintézmények megszüntetését akarták, s béremelésekről sem kívántak tárgyalni. Külön elnehezítette a vitát a 2010. évi adó- és járulékmódosítások ellentmondásossága.

- A körülményeket figyelembe véve, vállalható megállapodás született - foglalta össze a munkavállalói oldal véleményét az Autonóm Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke, aki elmondta: a munkaadói oldal részéről olyan javaslat is elhangzott, hogy a veszteséges vállalatok esetében ne kerüljön sor a keresetek 2010. évi növelésére. - A veszteséges vállalat fogalma eleve nagyon sokféleképpen értelmezhető, ezt a javaslatot a munkavállalói oldal egységesen elutasította - mondta el dr. Borsik János.

A szakszervezeti vezető szerint a megállapodás tervezhetőséget és stabilitást hoz jövőre a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt, csakúgy, mint a korengedményes nyugdíj jogintézményének egy évvel - 2010 december 31-ig - történő meghosszabbítása, amelyet ugyancsak nehezen sikerült elérni. Dr. Borsik János szerint 2010 utolsó negyedévében jelenhetnek majd meg az első pozitív jelek a magyar gazdaságban, amelyek már a válságból való kilábalásra utalnak. Mint mondta, a pénzügyi élet mozgásait a gazdaság mindig kis késéssel követi, a munkaerőpiaci mozgások pedig a gazdasági helyzet változásait követik. A KSH adatai szerint jelenleg 10,4 százalékos a munkanélküliség Magyarországon, ez jövőre elérheti a 11-11,5 százalékot is.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!