Városinfó

Indul a HPV-oltási akció

2009-12-05 13:19

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE hpv.jpg

Miskolcon decembertől megkezdődik a 6-7-ik osztályos lányok védőoltása a humán papilloma vírus ellen. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az önkormányzat támogatásának köszönhetően a szülőknek csak a védőoltás egyharmadát kell kifizetni.

Mára bebizonyosodott, hogy a méhnyakrák kialakulásában egy víruscsoportnak van szerepe, ezt úgy nevezik gyűjtőfogalomként, hogy humán papilloma vírus – magyarázza dr. Hardonyi András, a MISEK Kft. Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának vezetője. A méhnyakrák elleni védekezés jól szervezhető, ha a lakosság is együttműködő. Ez azonban kevéssé van így, Miskolcon és a megyében csak 20-25 százalékos a szűrésen részt vevők aránya. Ugyanakkor adott a lehetőség, hogy ez a sok szenvedéssel járó betegség megelőzhető legyen. Ennek egyik formája, ha a 18 évnél idősebb nők rendszeresen járnak nőgyógyászati vizsgálatra, a másik pedig – ami forradalmasította is a méhnyakrák elleni küzdelmet – a HPV felfedezése. Vannak olyan fajai, amelyek kifejezetten magas kockázatúak és a méhnyakrák kialakulásában szerepet játszanak. Eddig annyit tudtak tenni, hogy a betegséget diagnosztizálták, és sokszor a későbbi életminőséget is befolyásoló műtéti beavatkozást alkalmaztak. Ma Magyarországon ötszáz nő hal meg méhnyakrákban évente, ezért más városokhoz hasonlóan Miskolc város önkormányzata is úgy döntött, támogatja a lányok védőoltását.
Ha valaki megkapja a három különböző részből álló védőoltás-sorozatot, akkor egész életre szóló védettséget szerez. Az oltás csaknem száz százalékban segít, de nem nélkülözheti a rendszeres nőgyógyászati ellenőrzést – teszi hozzá a főorvos. Mint dr. Miskolci Róberttől, az egészségügyi és szociális osztály vezetőjétől megtudtuk, a kampány 2009 második felében indult. Az oltássorozat összköltsége kilencvenezer forint, amiből a szülőknek 30 450 forintot kell befizetni. Dr. Simkó Róbert házi gyermekorvos elmondta, az érintett kislányok szülei megkapták már a nyilatkozatot, ezt lassan vissza is kell juttatniuk az iskolai védőnőknek, akik pozitív nyilatkozat esetén eljuttatják a csekket. A befizetést igazoló nyugtával lehet elmenni a házi gyermekorvoshoz, aki összesíti a körzetben az igényeket és jelzi az önkormányzatnak, hogy hányan jelentkeztek. A tervek szerint december 14-étől indul a tényleges oltás, és még a téli szünet előtt szeretnék az első oltásokat beadni. A további oltások februárban, illetve fél év múlva szintén a háziorvosi rendelőkben történnek majd, ezek részleteiről később tájékoztatják a szülőket.
Hétmillió forintot szavazott meg az önkormányzat támogatásra, ez 233 kislány oltására elegendő, de dr. Hardonyi András bízik benne, hogy az akció folytatódni fog, hiszen ettől több kislány egészségét szeretnék megóvni. A következő években is szeretnék a költségvetés tárgyalásánál a megfelelő önrészt erre biztosítani.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!