Bulvár

Borsodi western

2009-12-02 13:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Miután berúgták a kocsmaajtót, elmenekültek, hogy motort lophassanak, amivel eljutottak egy másik italkimérőhöz, hogy feltörhessék azt is. A rendőrök mindvégig az elkövetők nyomában voltak, így a „happy end” sem maradt el.

Néhány nappal ezelőtt Mezőcsát csendes éjszakáját az egyik helyi italkimérés riasztójának hangja verte fel. Két feltehetően szomjas férfi lábbal rúgta be a kocsma ajtaját, hogy szeszes italhoz juthassanak.
Próbálkozásuk azonban sikertelen maradt, mivel az erőteljesen szóló riasztás megfutamította őket. Ekkor még egérutat nyertek. A kiérkező rendőrjárőrök csak a nyomaikat és az általuk okozott több tízezer forintnyi rongálási kárt tudták rögzíteni. Miután elmenekültek az előző helyszínről, az ajtó után egy motort rúgtak be a férfiak. Egy mezőcsáti ingatlan portáján tárolt majd 70 000 forintot érő kismotort loptak el az éj leple alatt, amivel aztán elhajtottak. A rendőrök újfent nyomokat rögzítettek, illetve az adatgyűjtések során beszerzett információk alapján kirajzolódott előttük az elkövetők „sziluettje”.Mint utóbb kiderült, a férfiak Hejőbábára robogtak, hogy ott meghúzhassák magukat. A nappali szunnyadás után este újra akcióba léptek. Egy helyi italkimérést látogattak meg annak zárórája után. A feltört kocsmából különféle élvezeti cikkeket loptak el, amiket azonban nem sokáig élvezhettek. A maguk után hagyott nyomok és az újból megszólaló riasztó ugyanis sokat segített az őket kereső rendőröknek.
A már beazonosított elkövetőket egy hejőbábai ingatlanban tartott házkutatás során fogták el a rendőrök, egyikük a szekrényben, másikuk pedig az ágyneműtartóban rejtőzött.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást a mezőcsáti gyanúsítottakkal szemben.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!