Oktatás

Munkácsy napok

2009-11-26 22:38

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE munkacsykoszoruz.jpg

Megkezdődött ma a Munkácsy Napok három napos programsorozata a magyar festőről elnevezett általános iskolában.

A 15. alkalommal megrendezett eseményen minden program valamilyen módon kapcsolódik a művészhez, valamint a művészetekhez. Ma egykori tanítvány képeiből nyílt kiállítás az intézményben, pénteken pedig rajzversenyt rendeznek a felsős diákoknak.
Az iskola tanulóinak tánc, majd zene produkciójával vette kezdetét idén a Munkácsy napok programsorozat. Majd Garics Anett, egykori tanítvány képeiből nyílt kiállítás. A főiskolás lány szénnel készült portréit az iskola aulájában állították ki.
Az idén 30 éves Munkácsy Mihály Általános Iskola 15 éve vette fel a festő nevét. A művész, szülei emlékére még 1885-ben emeltetett családi síremléket Miskolcon, melyet minden évben - így idén is megkoszorúztak az intézmény diákjai és vezetősége.
Pénteken rendhagyó énekórával, sportvetélkedővel és rajzversennyel folytatódik a programsorozat, valamint fordított napot tartanak az intézményben, amikor az egyes órákon a diákok tanítanak majd. A 15. Munkácsy Napok szombaton alapítványi bállal zárul.

Tomorszki I.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!