Kultúra

Megjelent a második Műút

2007-10-19 16:58

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE muut.jpg

Megjelent az újjászervezett Miskolci székhelyű irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat második száma. Az Új Holnapot Műút címmel egy küllemben és tartalomban is átformált kiadvány váltotta fel. A Műút első számának megjelenése után a sajtót tájékoztatták a változásokról, a második számot pedig már nyilvánosság előtt is bemutatták a Miskolci Galéria Kondor termében.

Zemlényi Attila főszerkesztő és Borkúti László lapigazgató neve fémjelzi mostantól a kiadványt, amelynek szerkesztői között Kishonthy Zsolt, K. Kabai Lóránt és Jenei László is megtalálható. A legújabb lapszámban nagy felületen a képző- és performance művész feLugossy László hatvanadik születésnapja apropóján több cikk is megjelent.
A második lapszám érdekességei emellett, hogy az Operafesztivál idején az egyetemi fűtőműben rendezett előadás az Artemis diadala kapcsán Kovalik Balázzsal olvasható beszélgetés és egyedülállóan az irodalmi lapok között képregényt is közöl. A Műút erős kritikai műhellyel dicsekedhet – egy 16 fős, egyetemistákból és végzett hallgatókból álló csapat ír ebben a műfajban. A lapra egyébként a műfaji sokszínűség is jellemző.
A Műút hatszáz példányban jelenik meg és valamennyi megyei jogú város fontosabb könyvesboltjában kapható. Miskolcon a könyvesboltok mellett a hírlapárusok is forgalmazzák az irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratot.

Czikora Á.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!