Közélet

Fideszes indítvány és interpelláció

2009-11-24 11:26

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szinay-_attila-ep-valasztasrol.jpg

A B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság személyi állományának bővítését kezdeményezi a miskolci közgyűlés Fidesz-frakciója.

Az ellenzéki képviselőcsoport ugyanakkor tájékoztatást kér: pontosan hová, milyen forrásból és milyen határidővel lesznek átköltöztetve a Nanopolis Park létrehozása miatt kiűrítésre kerülő Gyermekváros egyes csoportjai, s milyen tulajdonosi kör áll a NANOPOLIS Nanotechnológiai Gazdaságfejlesztő Kft. mögött.

Dr. Szinay Attila frakcióvezető tájékoztatóján utalt a sajóbábonyi eseményekre, melyek kapcsán újra reflektorfénybe került a megyében a közbiztonság kérdése. A politikus megemlítette azt a kormánypárti kezdeményezést is, melynek értelmében állandó rendőrőrs létesül Sajóbonyban, Miskolcra pedig - előreláthatólag januártól - készenléti rendőrszázadot vezényelnek. - Nem vitatjuk a jó szándékot, ami a kezdeményezés mögött áll, de a készenléti rendőrség idehelyezett állománya nem tartozna a megyei rendőrfőkapitány irányítása alá. Így az ott szolgáló rendőröket csak felsőbb egyeztetés, engedélyezés után lehetne helyi feladatok ellátására utasítani - mondta el dr. Szinay Attila.

- A készenléti rendőrség az egész régió területére elvezényelhető, így a miskolci, Miskolc környéki bűnmegelőzési munka csak másodlagos lenne a számukra. Emellett a készenléti rendőrök magasabb juttatásban részesülnek, ami egyrészt feszültséget okozhat az állományon belül, másrészt pedig az egység ilyen módon "elszívhatja" a miskolci és a környéki kapitányságok állományból is a rendőröket. Így pedig előfordulhat, hogy még nagyobb helyi létszámhiánnyal kell majd számolnunk - tette hozzá az ellenzéki politikus. A Fidesz-frakció ezért kezdeményezi, hogy a miskolci közgyűlés forduljon közvetlenül Bajna Gordon miniszterelnökhöz, s kérje, hogy a megyei rendőr-főkapitányság személyi állományát bővítsék ki, minimum 80-100 fővel.

Dr. Szinay Attila a Nanopolis Innovációs Park projekttel, illetve - ennek kapcsán - a miskolci gyermekvédelmi Központ elköltöztetésével kapcsolatos interpellációjáról is szólt. Mint mondta, a miskolci közgyűlés 2009. szeptemberi ülésén döntött a NANOPOLIS Innovációs Park projekt megvalósításához szükséges támogatásról és kötelezettségvállalásról. Ezt megelőzően többségi döntéssel azt is megszavazták, hogy a tervezett beruházás helyszínén található „Gyermekvárost” több telephelyre költöztessék szét.

- Interpellációm elsősorban arra irányul, hogy választ kapjak a kérdésre: miként rendeződik a 172 férőhelyes intézmény sorsa? Milyen anyagi források igénybevételével, milyen határidővel és konkrétan melyik telephelyre kívánják elköltöztetni az intézményt? Mikorra szerzik be a szükséges hatósági engedélyeket, mikorra hozzák megfelelő állapotba a fogadó telephelyeket? - tudatta a frakcióvezető. Dr. Szinay Attila elmondta: arról is tájékoztatást kér, kik a valódi tulajdonosai a NANOPOLIS Nanotechnológiai Gazdaságfejlesztő Kft. projekt-társaságban minősített többségi befolyással bíró, lichtensteini bejegyzésű cégnek.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2009-11-30 10:41

    gyermekvédő

    A szomorú az egészben az, hogy egy dolog nem érdekli a kilakoltatókat, hogy mi lesz a Gyermekvárosban élők sorsa. Olyan ingatlanokat ajánlottak fel az új otthonok számára, amelyeket évek óta nem tudott eladni a tulajdonosuk állapota, helye és lakhatá [ tovább ... ]

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!