Bulvár

Késelés Kazincbarcikán

2009-11-24 09:17

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Még a nyár közepén megkéseltek Kazincbarcikán egy 18 éves fiatalembert, aki belehalt sérüléseibe. A rendőrség a napokban lezárta a nyomozást és az iratokat megküldte az ügyészségnek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya által végzett nyomozás adatai szerint a 18 éves kazincbarcikai fiatalember egy csoportos garázdaságot követően távozott egy helyi szórakozóhelyről még június 13-án a hajnali órákban. Ezt követően két autóssal keveredett vitába, egyik esetben megcsapkodta, míg másik esetben megrugdosta a járműveket. Utána belekötött két helyi fiatal férfiba, akikkel szóváltásba keveredett. A vita következtében egy 26 éves helyi férfi megszúrta a fiatal fiút, minek következtében életveszélyes sérülést szenvedett és kórházba szállítását követően elhalálozott. Az elkövető pedig elmenekült a helyszínről.

A rendőrség a bűncselekmény elkövetésétől számított egy héten belül őrizetbe vette a 26 éves K. Á.-t, a bíróság pedig a hatóság előterjesztésére előzetes letartóztatásba helyezte a helyi férfit. A halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vele szemben indított eljárás vádemelési javaslattal befejeződött, a nyomozás iratait a rendőrség megküldte az ügyészségnek.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda





Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!