IVS
Épül a város előszobája
2009-11-21 13:48






Miskolc talán az egyetlen nagyváros az országban, ahol a városháza nem városházának épült – hangsúlyozta az IVS kapcsán Viszlai József városházi főépítész. A városháza mindenütt a város előszobája, ezért a miskolci épület teljesen megújul, meg fog felelni a modern kor követelményének és a tradicionális elvárásoknak.
Az 1870-ben átadott épületnek akkoriban bérházi funkciót szántak, ez is jelzi, hogy a XIX. század polgári öntudata többnyire inkább egyházi, banki, kereskedelmi épületekben mutatkozott meg.– Ezekben a XIX. századi gangos épületekben már nem lehet dolgozni – szögezi le a főépítész. Szerinte ezt a „kintről bekukucskálhatós” megoldást az élet túlhaladta.
– A Hunyadi utca 2.: szimbolikus jelentőségű, hogy ez Miskolc 1. helyrajzi számú telke.
- Kétségkívül, ezért aztán ide egy teljesen új épület épül, építészetileg jelképes erejű toronyállítással, hiszen ez városházák esetében tradicionális kívánalom.
– Ez azt is jelenti, hogy a főbejárat áttevődik ide?
– Mielőtt erre válaszolnék, engedtessék meg egy ide illő megjegyzés: a városháza mindenütt a világon a város előszobája. Ide jönnek a vendégek, itt szerzik az első benyomásokat. Nagyon lényeges, hogy olyan építészeti megoldást találjunk, mely prakticizmusa mellett méltóságteljességet, jövőbetekintést is hordozzon. A régi bejáraton át ezt az igényt már nem lehet teljesíteni. Ezért értelemszerűen a főbejárat ide tevődik át, több szintű belmagassággal fogad a közönségforgalmi csarnok, a klasszikus agorára emlékeztetve, s ezen át lehet aztán eljutni az udvarba.
– Mi történik a régi díszteremmel?
– Populárisabb funkciót kap, vagyis a polgári lét patinás színterévé válhat, rendezhetnek itt konferenciákat, kisebb koncerteket, bálokat, esküvőket, vagyis végre lehet a belvárosban is egy nagyobb befogadó képességű közösségi terem. Ami pedig a közgyűlés helyszínét illeti, egy kisebb, de korszerűbb tanácskozótermet alakítunk ki. A közbeszerzésen túl vagyunk, a Hunyadi u.2. szám alatt már elindultak a bontási munkálatok.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-03-25 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
mimino