Közélet

„Ébresztő, Magyarország! Ez etnikai összecsapás volt Sajóbábonyban”

2009-11-16 12:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kali-s-rendkivuli-sajtaj.jpg

– Miskolc polgármestere közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyben a sajóbábonyi eseményekkel kapcsolatban is kifejti álláspontját.

A hétvégén Sajóbábonyban – Miskolctól alig 15 kilométerre – felfegyverzett emberek estek egymásnak úgy, hogy az egyik oldalon a cigányok, a másik oldalon a cigányellenesek álltak. A rendőrség a környék összes mobilizálható erejét összevonta, így a környező településeken és Miskolcon is alig volt rendőr. Még elképzelni sem tudom, mi van akkor, ha Miskolcon is rendőrre lett volna szükség” – mondta Káli Sándor, Miskolc polgármestere, aki megállapítja, hogy a minisztériumi ígéretekből egyelőre nem lett semmi: Miskolcon továbbra is 80-100 rendőr hiányzik az utcákról. Ébresztő, Magyarország! Tessék észrevenni, hogy így nem választásra, hanem egyre hevesebb összecsapásokra és polgárháborús állapotokra készül az ország. Ez a feszült helyzet nem tartható így tovább – mondta Miskolc polgármestere. Káli Sándor szerint már nem elég riogatni sem az országot, meg kell kezdeni a munkát, mivel sem etnikai villongásokra, se rasszista válaszokra nincs szüksége Magyarországnak, miközben most a végletek között vergődünk. 

Országgyűlési képviselőként és Magyarország egyik legnagyobb városának polgármestereként kérem, hogy a Parlament azonnal tűzze napirendjére az ügyet és alakuljon egy olyan valós jogkörökkel felruházott bizottság is, amiben külső szakértők is helyet kapnak. Több szakértői tanulmány nem kell, cselekvési tervre és annak végrehajtására van szükség. A parlamentnek és a politikusoknak most nem a választásra, hanem az ország békéjének megteremtésére kell koncentrálniuk. Továbblépve pedig hitet és elfoglaltságot – munkát – kell adniuk a szegényebb térségek embereinek, hogy helyreálljon a rend – hangsúlyozta közleményében Káli Sándor, Miskolc polgármestere.

Miskolc, 2009. november 16. 


 16. 20 Sajóbábony: tanácskozott a nemzetbiztonsági kabinet  

kormanyszovivo3.jpg–Soron kívül összeül a Nemzetbiztonsági Kabinet a Sajóbábonyban történt atrocitások miatt – adta hírül Szollár Domokos, a kormányszóvivő. Jogos aggodalmat kelt az, ami Sajóbábonyban a hét végén történt. Nem lehet napirendre térni afelett, hogy egy betiltott szervezet, a Magyar Gárda tagjai egy kiélezett helyzetben gyakorlatilag provokálják a kisebbségi lakosságot, amelyet „csendőrséggel” fenyegetnek.


Ezt akkor sem lehetne tudomásul venni, ha ez a szervezet nem lenne betiltva: a kisebbséghez tartozók jogegyenlősége az Alkotmányból következik. Másrészt a kisebbségi szervezetek sem vehetik saját kezükbe „válaszadásukat”, vélelmezett fenyegetésükre nem válaszolhatnak „ellen-erőszakkal”.Minden állampolgárnak, minden állampolgári szerveződésnek szigorúan a törvényhez kell magát tartania. A rendvédelmi szerveknek pedig azt kell tenni, amit eddig: a legnagyobb határozottsággal védeni a jogállamiságot és a jogbiztonságot bárkivel szemben, aki ezt megsérti. Ennek semmi köze a napi politikához, ez törvényi kötelezettség. A Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter a további tájékozódás érdekében és az esetleges összehangolt kormányzati intézkedések meghozatalára soron kívül összehívta a Nemzetbiztonsági Kabinet ülését – tudatta közleményében Szollár Domokos, a kormányszóvivő


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2009-11-17 18:05

    fityesz

    Szollár elvtárs jó lenne, ha a párt könyvét nem használná szemellenzőnek. Mindenki látja , halja sőt a saját bőrén érzi azt hogy teljesen elfajult a cigány bűnözés és a terror. Mi a tökömet jön az alkotmányos, mellébeszéléssel ezt már unjuk. Tények [ tovább ... ]
  • 2009-11-17 00:03

    Haverikutya

  • 2009-11-16 21:31

    Marika 64

    Miskolc polgármestere eddig is tisztába volt az itteni állapotról,de azt hogy most már tenni kell az biztos!!Talán valahogy azt kellene elérni,hogy a törvény embereitől,rendőrtől,hatóságoktól tartsanak,ne egy"Egyenruhától".De semmi nem adhat okot az [ tovább ... ]
  • 2009-11-16 21:09

    R.T.M.

    Azt pedig egyenesen arcátlanságnak tartom, ahogy a kormány szócsöve "hatalmas" élettapasztalatával reagál, (és nem csak erre a kérdésre)!Költözzön Sajóbábonyba, Olaszliszkára, vagy bármelyik hasonló vidéki faluba! Garantálom, hogy már másnap nem pap [ tovább ... ]
  • 2009-11-16 20:57

    R.T.M.

    A polgármester úr legalább már észrevett valamit, ha nem is értek egyet mindenben vele. Véleményem szerint nem a végletek között vergődünk, egy véglet van, ami, mint tegnap világosan kiderült, tarthatatlan, elviselhetetlen! Egyre több embernek!Közel [ tovább ... ]
  • 2009-11-16 20:22

    Haverikutya

    fityesznek, és Kálinak igaza van. A kis sunyi takonypóc szövege viszont vérlázító. Úgy néz ki külön törvények vonatkoznak cigányokra és magyarokra. Elvenni kell a cigányoktól (szabadságot, életet, pénzt), nem adni. Ingyen megkapnak mindent a mi kontó [ tovább ... ]
  • 2009-11-16 13:42

    sajosajo

    Egyetértek polgármester úr mai és múltkori parlamenti véleményével. Jó lenne végre valóban több rendőrt foglalkoztatni a közbiztonság érdekében Miskolcon és az egész országban. Beláthatnák végre odafenn, hogy ez egy egész országot foglalkoztató égető [ tovább ... ]
  • 2009-11-16 13:34

    sajobabonyi

    Igaza van a polgármesternek több rendőr kell, de nem csak Miskolcra, hanem a kis településekre is. Aki itt volt tegnap Bábonyban az tudja, hogy életveszélyben voltunk!
  • 2009-11-16 13:04

    fityesz

    Előző hozzászólásaimban pontosan ezt taglaltam, hogy mi kell ahhoz hogy végre történjen valami a cigánykérdés megoldásában. Azt viszont már tényleg elítélem hogy csak a segélyeket osztogatják ész nélkül mondván hogy így be van fogva a szájuk. Ahelyet [ tovább ... ]

Miskolc TV mai műsora

2019-02-22 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!