Közélet

Új fogalmak az idegenforgalomban

2007-05-15 09:39

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Két új fogalommal az úgynevezett fapados éttermekkel és a slowfood rendszerrel ismertették meg az idegenforgalom területén dolgozó szakembereket Miskolcon. A megyei önkormányzat turisztikai osztálya által szervezett program célja: Borsod nevezetességeinek és gasztronómiai értékeinek népszerűsítése volt.

A fapados éttermek lényege ugyanaz, mint amit már a légitársaságok régóta alkalmaznak: a vendég minél hamarabb foglalja le helyét, ez esetben az étteremben, annál nagyobb kedvezményt kap az ételek árából. Foglalni pedig interneten lehet. Megyénkben Miskolc és Széphalom csatlakozott eddig a kezdeményezéshez. A slowfood elnevezés pedig a gyorséttermi étkezés ellentétje.
A szakemberek szerint ezek az új lehetőségek még inkább rávilágítanak a megye nyújtotta turisztikai kínálatra. Borsodban ugyanis nagy hagyományai vannak a borászatnak és a gasztronómiának. Ezek támogatását éppen ezért a megyei önkormányzat is fontosnak tartja.
A regionális operatív programban 60 millió forintot különítenek el az észak-magyarországi régióra. Ennek egy részét minőségi szálláshelyek bővítésére és turisztikai attrakciókra lehet költeni megyénkben is.

lénárt


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!