Egészség

A kicsik is úsznak

2009-11-14 03:30

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Oklevelet és nyakláncot kaptak az óvodások, akiknek véget ért a kéthetes úszásoktatás az új Kemény Dénes Sportuszodában.

Az új létesítmény a Diósgyőri Uszodával közösen tanítja a kicsiket. Az óvodások és az elsősök két hétig, a második osztályosok három hétig tanulhatják az úszás alapjait, először még csak bóják és úszódeszkák segítségével. A tanulás után azonban jut idő a játékra is.
– Azért szeretek itt lenni, mert imádok úszni és itt meleg a víz, szeretek beleugrani úszkálni és  játszani – mondta Búzás Anna, az egyik kis diák.

Siklás deszkával és deszka nélkül, kéz- és lábtempó, mélyvízben gyakorlás és úszás – többek között ezeket tanulják meg a legkisebbek az oktatáson. A megszerzett tudásról oklevelet állítottak ki az óvodásoknak és – mivel a békacsoport tagjai – békás nyakláncot is kaptak. - A dr. Kemény Dénes Uszodával megduplázzuk azoknak a gyerekeknek a számát, akik elsajátíthatják az alapismereteket, ráadásul nagyszerű miskolci úszóedzők segítségével érvelt Káli Sándor, mikor a programról kérdeztük.

Számszerűsítve a korábbi 1400 helyett most már több mint 3000 gyermek tanulhat úszni. A közgyűlés határozata értelmében szeptember elsejétől a Miskolci Sportiskola gondoskodik a kötelező úszásoktatásról, melyet két körzetre osztottak szét a városban.,– A Diósgyőri Uszodában a diósgyőriek és a környéken lévő iskolák, illetve óvodák tartják a foglalkozásaikat, itt a tapolcai uszodában azok, akik ebbe a körzetbe tartoznak. Ebben az évben már nem csak a második osztályosok, hanem az elsősök és az óvodások is a kötelező úszásoktatás részévé váltak– mondta Kun Attila, a Miskolci Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A Diósgyőri és a Kemény Dénes Uszodában is reggel 8-tól délután 2 óráig zajlik az úszásoktatás, ilyenkor egyszerre akár több óvodás csoport és iskolai osztály is elsajátíthatja az alapokat.

Miskolc Televízió- Varga Viktória


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!