Bulvár

Vége a rablássorozatnak

2009-11-13 11:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A rendőrség elfogta annak a bűnözői csoportnak a tagjait, akik az elmúlt időszakban idősek sérelmére erőszakos bűncselekményeket követtek el. A kilenc gyanúsított közül öten előzetes letartóztatásuk megszűnte után hajtották végre a rablásokat.

A Miskolci Rendőrkapitányság kiemelt ügyként kezelte annak a rablássorozatnak a felderítését, amelyeket idős emberek sérelmére követtek el. Az elmúlt időszakban két miskolci és egy gesztelyi nyugdíjast támadtak meg otthonában.

Az első bűncselekményt augusztus 27-én hajnalban követték el Miskolcon. A tettesek rátörtek egy alvó idős nőre, akit bántalmaztak, majd ékszert és készpénzt raboltak el tőle. A második és harmadik eset szeptemberben történt. Előbb 17-én a hajnali órákban Gesztelyben végrehajtott rablás során az idős házaspárt lakásukban nemcsak bántalmazták, hanem meg is kötözték. Másnap Miskolcon csaptak le késő este, itt szintén kegyetlenül alkalmazták a kötöző zsineget saját otthonában egy idős nővel szemben. Az akkor még ismeretlen elkövetők gyorsak voltak és brutálisak.

A Miskolci Rendőrkapitányságon megindult intenzív nyomozás során képbe került egy elkövetői kör. A gyanú szerint az alsózsolcai, parasznyai és miskolci férfiak mellett három nő is részt vett a rablásokban.

A Miskolci Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás és személyi szabadság megsértése miatt indított vizsgálatot a nyolc gyanúsítottal szemben. Korábban már mindegyiküket elítélték, főleg vagyon elleni bűncselekmények miatt minimum egyszer, de volt, akit kettő, négy, hét, illetve tizenkét alkalommal.

Más hatóság öt gyanúsítottal szemben jelenleg is folytat eljárást - korábban elkövetett - rablás és emberölés büntette miatt. Az ellenük folyó vizsgálat során azonban előzetes letartóztatásuk elérte a maximális három évet, így őket az ide vonatkozó törvényi szabályozás értelmében szabadlábra kellett helyezni júniusban, illetve augusztusban.

A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozóinak köszönhetően a most elfogott elkövetők közül öten újra előzetes letartóztatásban várják ügyük további alakulását.


Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Iroda



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!