Bulvár

Hol áll meg a bumeráng?

2009-11-10 15:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A kárvallott rádiók nem hagyják annyiban. Ha mögéjük állnak a megfelelő emberek sikerülhet nekik. Akkor visszajöhet a bumeráng és a hátán hozhatja a régi jó konkurens reggelit is.

November 18-án végleg eltűnik a Sláger és a Danubius rádió az éterből. Az ORTT múlt szerdai döntése után a két állomás által birtokolt frekvenciákat az Advenio és az FM1 nevű konzorcium kapja meg. Ezek a tények. A testület elnöke lemondott, ő nem vesz részt ebben. De akkor ki? Nem nehéz kitalálni, hogy a politika szólt bele. Jobban mondva az MSZP, a FIDESZ és a KDNP delegált tagjai osztották le igazságosan a lapokat egymás közt. Hiába emelte fel szavát a kormány- és az államfő is, a döntés megszületett. A történetnek viszont koránt sincs vége. Ki károsodott? Majtényi László szerint – többek között – a médiatörvény. A Bajnai Gordon által említett közérdek. A rádiók alkalmazottai. De mindenekelőtt a hallgatók. Az igazság. Nem lesz népszerű reggeli műsor, nem hallhatja a közönség a megszokott hangokat, a jól bevált kliséket, nem az autórádió adja ki a pirítóst.

Attól nem tartok, hogy a műsorvezetők munka nélkül maradnak. Vannak olyan tehetségesek, hogy máshol is megtalálják a helyüket. Lehet, épp a két új, „klasszabb” adónál alkalmazzák őket, és akkor a hallgatók is visszakapják kedvenceiket. De valamit akkor is elvettek tőlük. És jogos lehet a félelem, hogy nem azonosítják-e az adott közéleti személyt egy párttal, ha éppen az új rádiók valamelyikéhez kerül? Csupa bizonytalanság.
Egy biztos: a kárvallott rádiók és hallgatók nem hagyják annyiban. Előbbiek pert fontolgatnak, utóbbiak aláírásokat gyűjtenek. Jelen esetben ez a legtöbb, amit tehetnek. Ha mögéjük állnak a megfelelő emberek és minden fontos tényező az ő pártjukat fogja, akkor sikerülhet nekik. Akkor visszajöhet az a bizonyos bumeráng, aki a hátán hozhatja a régi jó konkurens reggelit is.

Soós Péter


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!