Pályázatok

A MIK Zrt.-re figyelt a világ

2009-11-09 23:36

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE muk-kituntetes9.jpg

 - Molnár Zoltánnal a MIK Zrt. vezérigazgatójával, beszélgettünk, akit kivételes, sőt túlzás nélkül állítható, „világra szóló” megtiszteltetés ért.   Molnár Zoltánt az Amerikai Ingatlankezelő Szövetség (IREM) díjával a világ ingatlanszakmájának élvonalába emelte.

Az IREM-ről tudható, hogy a chicagói székhelyű szervezet a világ legnagyobb ingatlankezelési szövetsége, több mint 27 ezer tagot számlál, ily módon valóban az egész világ értesülhetett az elismerésről. Hozzá kell tenni, hogy európai ingatlanfejlesztő szakember még ezt a díjat nem kapta meg, Molnár Zoltán az első, aki átvehette.   Dr. Németh Miklós, a Magyar Ingatlangazdálkodók Szö­vet­sé­gének főtitkára emlékeztet arra, hogy az IREM és a MIGSZ között 1996-ban, Chica­góban írtak alá egy együttműködési megállapodást, ennek keretében kezdődött meg a legmagasabb szintű ingatlankezelői oktatás 25 szakember részvételével, köztük Molnár Zoltán is bekapcsolódott a képzésbe. Ezt követően 2007-ben a Magyar Ingat­lan­gaz­dálkodók Szö­vetségének delegációja, akik között a MIK Zrt. vezetése is ott volt, San Anto­nióban részt vett az IREM éves világkongresszusán, és itt már szóba került a miskolci ingatlanfejlesztés kivételes mi­nő­sége. A következő állomás Madrid volt 2008 áprilisában, ahol az ingatlanexpón az Európai In­gatlantanács vezérigazgatója elő­adá­sában szintén ráirányította a figyelmet a MIK Zrt.-nél folyó vagyongazdálkodói és városfejlesztési munkára. Dr. Németh Miklós az IREM meghívására Los Angeles­ben tartott ­elő­adást a magyar ingatlanpiacról, és itt is részletesen bemutatta a MIK Zrt. sajátos ingatlanfejlesztési koncepcióját, külön méltatva Molnár Zoltán tevékenységét.

– Több ezer anyagot tárgyalt meg az amerikai ingatlanszervezet – emlékezik dr. Németh Miklós a történtekre –, s a miskolci ingatlankezelés, városfejlesztés különös tetszést váltott ki. Mindezek ismeretében döntött úgy az IREM, hogy Molnár Zoltánt Európában ebben a díjban részesíti.  Molnár Zoltán 1993. március 1-jén került a MIK Zrt.-hez pályázat útján, gazdasági igazgatónak. A közgazdász alapvégzettségű szakember 16 évvel ezelőtt váltott, ugyanis korábban a vegy­iparban dolgozott, négy évig volt egy svájci tulajdonú cég gazdasági, majd ügyvezető igazgatója. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalatnál már részt vett a cég részvénytársasággá történő alakításában. 

miNap: Akkoriban a város milyen ingatlanvagyonnal rendelkezett, egyáltalán volt-e teljes körű leltár?

Molnár Zoltán: Sajátos helyzet alakult ki Miskolcon, hiszen korábban 33 ezer lakás volt az önkormányzat tulajdonában, ez a szám ’93-ra 13 ezerre csökkent, ekkor kezdték megvásárolni ugyanis az embe­rek a lakásokat, végül is az önkormányzat lakásállománya 6000-6500-ra csökkent, aminek mindössze 60%-a volt összkomfortos. 

miNap: Messzire vezetne ennek a helyzetnek a taglalása, minden­esetre 2004-ben, 2005-ben beindult a belvárosi rekonstrukció, az ún. Főutca Plaza Projekttel.

Molnár Zoltán:  Az FPP alapvető célja a belváros megújítása, a belvárosi épületek homlokzatfelújítását célozta meg a projekt. Ennek érdekében bocsátott ki a MIK két ütemben közel 4 milliárd forint értékű kötvényt, ezzel teremtettünk forrást a megújítási folyamatra. A visszafizetés fedezetét alapvetően a belvárosi bérleti díjak képezik. A homlokzatok rendbetételén túlmenően megvalósult a Széchenyi u. 35., 40. és 76. sz. épületek felújítása. Ezzel együtt a társasházak is támogatásban részesültek. 742 millió forintot fordítottunk a homlokzatok felújítására. Az épületekkel együtt mintegy 1,2 milliárd forintot költöttünk erre.

miNap: Ha egy kívülálló embernek kellene elmagyarázni, hogy a MIK valójában mivel foglalkozik, hogyan tudná ezt összefoglalni?

Molnár Zoltán: Röviden: részvénytársaságunk a város forgalomképes ingatlanvagyonának a kezelője, ez érinti az önkormányzati tulajdonban lévő lakásállományt, a nem lakáscélú helyiségeket, a földterületeket, mindazt, amivel az önkormányzat rendelkezik.

miNap: Mennyire forgalomképes ez az ingatlanvagyon?
 
Molnár Zoltán: Mint mindenütt, Miskolcon is jelentősen csökkent a kereslet a gazdasági, pénzügyi válság hatására, így ezt nehéz megbecsülni. Az építési telkeket első­sorban befektetési céllal ajánljuk ki. Az elmúlt napokban kaptuk meg azt a levelet, amelyben a város következő ipari parkjának megalapítását jóváhagyták.

miNap: Visszatérve a díjra, már 2008 tavaszán az Európai Ingatlantanács is elismerte díjával a MIK Zrt. tevékenységét. Ön szerint mi az az újszerűség, ami a világ elismerését kiváltotta?

Molnár Zoltán: Úgy tudom röviden összefoglalni, hogy a MIK Zrt. volt az, amely először rátért az ingatlanvagyon-gazdálkodás jelenlegi rendszerére, illetve a portfóliós vagyonkezelésre. Ez utóbbi azt jelenti, hogy meghatározott vagyoni körrel gazdálkodva az ingatlanok eladásából származó bevételt a portfólióba visszaforgatta. Ez akkoriban újszerű volt Magyar­országon, a valós vagyongazdálkodás útján indult el a cég, egy jól átgondolt rendszerben végezte tevékenységét.

miNap: A díj kötelez.

Molnár Zoltán: A rendelkezésre álló források függvényében folytatódik a Főutca Plaza Projekt, illetve az Integrált Városfejlesztési Stratégia, az ún. IVS keretében is dinamikusan fejlődik majd a belváros. Bár ránk figyel a világ, de azért nekünk mégiscsak az itthoni ügyfeleink a legfontosabbak, hogy nekik nyújtsunk minél színvonalasabb szolgáltatást – megingathatatlan szakmaisággal.

Karosi Imre


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!