Közélet

Új helyen a Miskolci Bölcsész Egyesület

2007-05-15 09:33

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE Új helyre költözik a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyeteme. Szeptembertől a diákok a diósgyőri vár mellett kialakítandó iskolaépületben végezhetik tanulmányaikat.A Miskolci Bölcsész Egyesület 1989-ben alakult meg. A vasgyári épületbe 1992-ben költöztek, előtte rövid ideig a megyei könyvtárban, majd az ITC székházban működtek.Az állami tulajdonban lévő vasgyári épületet ingyenesen használhatták, ám ezt most az állam minden előzetes egyeztetés nélkül eladta, így az intézménynek ki kell onnan költöznie.Amint Gyárfás Ágnes elnök fogalmazott, a Nagy Lajos Király Magánegyetem „hazatért”, köszönhetően az evangélikus egyháznak, Molnár József lelkésznek és Fellegvári Zoltán iskolaigazgatónak.Az épület ugyanis az evangélikus egyház tulajdonában van, a diósgyőri evangélikus templom mellett. Az iskola tíz évre kapja meg ingyenes használatra az épületet a felújításért cserébe.Gyárfás Ágnes hozzátette, annak idején az indulásnál is sokat segítettek a miskolciak adományaikkal. Most is rengeteg felajánlás érkezett, már összegyűlt mintegy kétmillió forint, ám ennek a többszörösére lenne szükség, hogy minél jobban sikerüljön felújítani a nagyon leromlott állapotban lévő épületet.A tervek szerint a június 8-i díszdoktor avatási ünnepséget, már az új épületben tartja az iskola. A tanulók pedig a szeptemberben kezdődő tanévben vehetik birtokukba a diósgyőri vár tőszomszédságában lévő épületet.S. G.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2008-07-25 17:30

    piedone

    És a rendőrök mennyiért hunynak szemet?Velük is szerződnek a helyek??
  • 2008-07-25 08:39

    zebra

    Fizessenek adót ők is!!!!!!!

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!