Egészség

Középpontban a jó szándék

2009-11-04 19:41

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A szociális munkások drogosokat vezetnek vissza a tiszta útra, hajléktalanok után kutatnak. Tanácsot, teát, ruhát, jó szót osztanak az elesettek táborában. Hivatásszerűen figyelnek embertársaikra, gondoskodnak azokról, akikről saját családjuk is megfeledkezett.

Ötödik alkalommal rendezik meg Miskolcon a Szociális Munka Hetét. Az öt napos programsorozat betekintést enged a területen dolgozók mindennapi tevékenységébe, és kifejezi egyben a város elismerését is a szociális munkások előtt.
 
A szervezők november 9-e és 13-a között a hagyományos események mellett, új programokkal is készülnek. Az öt napos rendezvénysorozat hétfőn szakmai konferenciával kezdődik, ezúttal a szenvedélybetegek kezeléséről és foglalkoztatásáról tanácskoznak a szakemberek. A Miskolci Drogambulancia munkatársai is részt vesznek a programban.
    
A Drogambulancia munkatársai elsősorban illegális kábítószer-használókkal foglalkoznak. Olyan fiatalokon próbálnak segíteni, akik megbotlottak, félresiklott az életük, nehezen illeszkednek vissza a társadalomba.

- Az elesett emberek a kollégákkal kerülnek nap mint nap kapcsolatba, a szociális munkásoktól várják azt a segítséget, amit saját szűk családi környezetükből vagy a társadalom szélesebb csoportjaitól nem kapnak meg. Krízishelyzetben mérhetetlen nagy támogatást jelent egy segítő szakembernek a szava- mondta Szilágyi Gizella, az Ifjúsági, Szociálpolitikai és Sport Bizottság elnöke, mikor a szociális munka lényegéről kérdeztük. Miskolcon több mint ezer szakember foglalkozik segítséget igénylő embertársainkkal, jövő héten ők kerülnek a figyelem középpontjába. Az öt napos rendezvénysorozatra 1,7 millió forintot biztosít az önkormányzat.

Miskolc egy hetes rendezvénysorozat keretében próbál kikapcsolódást, szakmai továbbképzést kínálni azoknak, akik élethívatásnak tekintik az elesettek emberek támogatását – hangsúlyozta Mokrai Mihály, Miskolc szociális ügyekért felelős alpolgármestere. A Szociális Munka Hetén az érdeklődők megismerkedhetnek a szociális és gyermekvédelmi intézmények szolgáltatásaival, pénteken, a záróünnepségen a miskolci önkormányzat oklevelekkel és emlékérmekkel ismeri el a területen dolgozók munkáját.

Miskolc Televízió - Tomorszki Ivett


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!