Egészség

Ismét fedett a Selyemréti strand

2009-11-03 15:47

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A tegnapi nyitástól ismét fedett a Selyemréti strand, múlt héten ugyanis felállították a miskolciak számára már jól ismert sátrat, így tavaszig fedett medencében úszhatnak a mozogni vágyók. A korábbi melegvizes medence területére tervezett ötmedencés strandkomplexum pedig a tervek szerint jövőre már fogadhatja is a látogatókat.    

A Selyemréti Strandfürdő október 26-a és november 1-e között ideiglenesen zárva tartott. Ekkor végezték el az őszi karbantartási munkálatokat, és ekkor fedték le a medencét is.
Az úszók már tegnap birtokba vehették a fedett medencét és mostantól egészen tavaszig használhatják így.

A sátorra azért van szükség minden évben, mert a hűvösebb idő beköszöntével túl nagy a különbség a medence vize és a levegő hőmérséklete között. Az átállás azonban  az úszóknak egyáltalán nem okoz gondot.

A strand reggel hat órától fogadja az úszókat és a létesítményben úszásoktatás is zajlik. Bár néhány hete adták át Miskolcon az új uszodát, még nem érezhető a látogatók számának visszaesése, és Fridély László igazgató szerint nem is várható csökkenés, mert a törzsvendégeik továbbra is a Selyemrétre járnak majd.  


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!