Bulvár

Előzetesben a vetkőztetős rabló

2009-11-02 12:33

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE rendor2.jpg

Egy vetkőztetős rabló ügyében a szakszerű és gyors rendőri intézkedéssorozatnak köszönhetően az elkövetőt elfogták, az eltulajdonított értékek pedig lefoglalásra kerültek. A sértettek így visszakaphatták értékeiket, az elkövetőt pedig felelősségre vonják tettéért.

Az Ózdi Rendőrkapitányság ügyeletére az elmúlt héten, csütörtökön este érkezett a bejelentés, amely szerint egy kapucnis, csuklyás férfi, felfegyverkezve rabolt ki egy fiatal lányt Ózd városközpontjában.

Az ügyben végzett adatgyűjtés során megállapítást nyert, hogy az elkövető egy nem túl forgalmas járdaszakaszt választott a támadás helyszínéül. Az esti órákban gyalogosan közlekedett egy fiatal lány, elé lépett az elkövető és egy kést a nyakához tartva követelte az értékek átadását. A követelésnek a megrettent sértett eleget tett, de az
elkövető nem elégedett meg ennyivel, felszólította az ijedt lányt, hogy vegye le ruháit is, így a sértett felsőruházatát levette.

Az elkövető a sértett melltartójának pántját a nála lévő késsel levágta, mellyel fizikai sérülést az áldozatának nem okozott, majd az alsóruházatától is megszabadította. Ezt követően a helyszínről távozott. A fentihez hasonló módon az elmúlt két hétben Ózd, Újváros tér elnevezésű városrészén is követett el egy csuklyás férfi késsel felfegyverkezve 2 fiatal lány sérelmére rablás bűncselekményt, azzal a különbséggel, hogy ezekben az esetekben a sértetteket nem vetkőztette le.

A bejelentést követően rövid idő alatt a rendőrök a helyszínre érkeztek, majd széleskörű tanúkutatásba,  adatgyűjtésbe kezdtek, melynek elsődleges célja az elkövető felkutatása volt. A nyomozók látókörébe került egy helybéli huszonéves férfi, aki hasonló bűncselekmények elkövetése miatt kiszabott börtönbüntetéséből 2008.
decemberében szabadult.

A fiatalember lakásán tartott ellenőrzés során a nyomozók megjelenésekor éppen elrejtett egy parfümös üveget, amit a nyomozók észrevettek, később megállapítást nyert, hogy az illatszer az utolsó rablásból származik.

A férfinál tartott házkutatás során lefoglalásra került több friss zálogcédula, az elkövetés eszközei, kések, bicskák és a bűncselekményeknél használt ruházata is. A zálogjegyek az elkövetés utáni napról származtak, a beadott tárgyakat
az utolsó sértett egyértelműen felismerte.

A gyanúsított elfogását követően mindhárom bűncselekményre, illetve egy két hónappal ezelőtti hasonló rablásra vonatkozóan is teljes, részletes beismerő vallomást tett. A férfi őrizetbe vételére, majd előzetes  letartóztatására került sor, amennyiben a bíróság bűnösségét megállapítja, úgy 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.


B.-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!