Környezet

A szén-dioxid elnyeletéséért

2009-10-30 14:41

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Hogyan lehet befogni és tárolni a klímaváltozásért is felelős szén-dioxidot? – ez a fő témája annak a háromalkalmas előadássorozatnak, melyet közösen szervezett a Magyarhoni Földtani Intézet, az MTA és a Mérnöki Kamara helyi szervezete. Az első előadást hétfőn tartották, akkor egy ausztrál szakember tájékoztatta a témában a miskolciakat. 

Jelentősen csökkenteni kell a szén-dioxid-kibocsátást, amennyiben meg akarjuk előzni a katasztrofális mértéket is ölthető éghajlatváltozást – figyelmeztetnek a tudósok. Az Európai Unió elkötelezte magát amellett, hogy 2020-ig legalább 20%-kal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Nem ez az egy módja van azonban a szén-dioxiddal való bánásnak, hiszen azt a föld alatt, speciális módon tárolni is lehet. Nemrégiben azért érkezett egy ausztrál szakember Miskolcra, hogy elmondja, hogyan.

John Kaldi, professzor, Adelaide Egyetem, Ausztrália: Én az Amerikai Kőolaj-geológusok Egyesülete által felkért vendégprofesszor vagyok, és a világ számos országában tartok előadást ebben a témában. Megpróbálom bemutatni azokat a demonstrációs projekteket, amelyeket Ausztráliában, Németországban, az Egyesület Államokban és Kanadában már bevezettek és használnak.

Ausztráliában 2008 áprilisától működik egy demonstrációs projekt, melynek célja, hogy bemutassa a szén-dioxid tárolásának egy biztonságos, gazdaságosan kivitelezhető és nem utolsósorban környezetbarát technológiáját. A program részeként ott, eddig 65 ezer tonna szén-dioxidot helyeztek el.

Földessy János, vezető, Ásványtani-Földtani Intézet, Miskolci Egyetem: A fő cél az, hogy tanuljuk ezt a technológiát, mi magyarok évtizedes hátrányban vagyunk az alkalmazások, illetve az alkalmazások kutatása terén. És most egy egyedülálló alkalom van, hogy három vendégprofesszor látogat az egyetemünkre, az intézetünkbe.

John Kaldi után egy spanyol és egy német szakember is érkezik majd Miskolcra, hogy a szén-dioxid tárolásával kapcsolatos tapasztalatait megossza a helyiekkel. A következő előadás november 9-én lesz, akkor többek között a témával kapcsolatos kutatási eredményekről is hallhatnak az érdeklődők.
 
 
  
 
 


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!