Gazdaság

Módosítani kell a regisztrációs adó szabályozását

2009-10-30 05:02

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az Európai Bizottság arra szólította fel Magyarországot, hogy módosítsa a regisztrációs adóra vonatkozó, más tagállamból származó használt személyszállító gépjárművek esetében az adóalap megállapításakor alkalmazandó értékcsökkenéssel kapcsolatos rendelkezéseket.

A gépjárműadóra vonatkozó magyar jogszabályok ugyanis - az eddig végrehajtott módosítások ellenére - továbbra is hátrányos megkülönböztetésben részesítik a másik tagállamból behozott használt gépkocsik vásárlását. Ha Magyarország nem tesz eleget az indokolással ellátott véleménynek, a Bizottság az Európai Bíróság elé utalhatja az ügyet.

Az Európai Bíróság egy korábbi ítéletében már megállapította, hogy a regisztrációs adóról szóló magyar jogszabály 2004. május 1. és 2005. december 31. között hatályos szövegének egyes rendelkezései ellentétesek voltak az EK-Szerződés 90. cikkével, mivel a szóban forgó adó összegének kiszámításakor nem vette figyelembe a használt gépjárművek értékcsökkenését. Így az adó más tagállamból behozott használt járművekre történő alkalmazása esetén az adó összege meghaladta a belföldön már nyilvántartásba vett hasonló használt járművek maradványértékében foglalt adó összegét.

Bár Magyarország módosította a regisztrációs adó mértékének csökkentésére vonatkozó avultatási táblát, hogy eleget tegyen az említett ítéletnek, azonban az avultatási skála továbbra is csak egyetlen szempontot vesz figyelembe (a gépjármű korát), ahogy azt a Bíróság egy nemrég hozott ítéletében is kifogásolta. Magyarország azt állítja, hogy az avultatási skála a használtautó-katalógusokból vett árak átlagos értéke alapján került megállapításra, és ebben az értelemben a rendszer több szempontot is figyelembe vesz, mint például a megtett kilométerek számát is. A Bizottság viszont úgy véli, hogy egy átlagértékeken nyugvó rendszer természetéből adódóan nem képes garantálni az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatában megállapított követelmények betartását. A rendszer következtében ugyanis a más tagállamokból származó olyan használt autókat, amelyek az áltagosnál többet vesztettek értékükből, magasabb adó terhel, mint a hasonló magyar gépkocsikat.

A Bíróság ítéletét követően Magyarország bevezette a regisztrációs adó egyedi megállapítására irányuló eljárást, amelynek értelmében a gépkocsit behozó adóalany - tekintettel a jármű egyedi jellemzőire - kérheti a regisztrációs adó eseti alapon történő megállapítását. Ezen eljárás lefolytatására azonban egyetlen, az ország távol eső részén található illetékes szakhatóságot jelöltek ki az országban, amelynek feladata az egész országból érkező indítványok feldolgozása. Mivel az eljárás díjköteles, valamint a regisztrációs adóigazgatási eljárás meghosszabbodik, egyes autótulajdonosokat ez eltántoríthat attól, hogy kérjék az adó egyedi megállapítását; ez pedig a közösségi jogba ütközik - írja az europa.eu.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!